Öko-drive

Folytatódik a MÁV-Volán-csoport jármű-fiatalítási programja

Folytatódik a következő években a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programja, következő lépésként 160 darab korszerű, környezetkímélő, szóló kivitelű autóbusz érkezhet a Volánbuszhoz - közölte a közlekedési társaság kedden az MTI-vel.

A járműveket a közlekedési vállalat több ütemben, a jelenlegivel megegyező vagy kedvezőbb áron rendelheti meg a közbeszerzési eljárás első szakaszában kiválasztott beszállítóktól a következő három évben – írják a közleményben. Ismertetik, hogy a 2022 decemberében indult közbeszerzési eljárás eredményes lezárásának köszönhetően az Omnibus Hungária Kft. és az ECO-Tech VisiON Kft.  160 darab kéttengelyes, alacsony belépésű, szóló autóbuszt, és 16 diagnosztikai eszközcsomagot szállíthat a Volánbusznak. A tájékoztatás szerint az erről szóló keretmegállapodásokat kedden írta alá Kruchina Vince, a Volánbusz vezérigazgatója, Uray Dóra, az Omnibus Hungária Kft. ügyvezetője és Kerezsi Róbert, a vállalat cégvezetője, illetve Molnár Tamás, az ECO-Tech VisiON Kft. ügyvezetője.

A pályázati feltételek alapján a szállítandó járművekkel szemben elvárás, hogy a klímaberendezéssel felszerelt autóbuszok legalább 45 ülőhellyel rendelkezzenek, és legalább 80 fő egyidejű szállítására legyenek alkalmasak. Emellett elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval is rendelkezniük kell – részletezik a közleményben. Az autóbuszokat Euro 6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotornak kell hajtania. A lehívási kötelezettség nélküli keretmegállapodások aláírásával a szállítók vállalták, hogy a következő három évben nem emelik áraikat. A Volánbusz az újabb fordulókban az aktuálisan kedvezőbb – de a keretmegállapodásban szereplőnél nem magasabb – árat ajánló partnertől rendeli meg a járműveket – közölte a Volánbusz.

Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a Volánbusz 2022-ben mintegy 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Magyarországon ma már nincs olyan járás, ahol ne tűnnének fel a társaság új buszai – olvasható a közleményben. A MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjának keretében – a korábban lezárt beszerzéseknek köszönhetően – év végéig megérkezik a két és fél ezredik új autóbusz is a Volánbuszhoz, így az elmúlt 5 évben a közel 6000 darabos járműállomány már több mint 40 százalékát lecserélte a közlekedési társaság – tájékoztatott a közlekedési társaság.