Egyre többekre jelentenek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások
Világszerte egyre növekvő számú emberre, akár milliókra jelenthetnek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások – figyelmeztetnek a szakemberek.
Világszerte egyre növekvő számú emberre, akár milliókra jelenthetnek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások – figyelmeztetnek a szakemberek.
A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.
Nemcsak fizikai beruházásokban, hanem a közösség szintjén is megvalósuló jövőépítő beruházásoknak, tevékenységeknek köszönhetően nyerte el a községek kategóriájában a klímabarát díjat Gyenesdiás, ahol pénteken adták át a Klímabarát Települések Szövetségének (KTSZ) elismerését.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói szerda reggel megállapodásra jutottak arról az éghajlatpolitikai célkitűzésről, amely szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.
Meglepően sokan érdeklődnek a bolygó jövője, a környezetvédelem iránt és tudatosul bennük, hogy saját életükre és a következő generációk sorsára is hatással vannak a környezeti problémák – derül ki az Alteo energetikai csoport megbízásából készült felmérésből.
A stratégiai céljaik közül elsőként emelték ki a közlekedésből származó szén-dioxid kibocsátásának további csökkentését, amit a villamosított vasútvonalak bővítésével, több elektromos járművel, a vasúti áruszállítás növelésével érnének el. A vasúti járműpark korszerűsítését a közlemény a fejlődés alappilléreként említi. A károsanyag-kibocsátás csökkentésére az autóbuszpark fejlesztésében is törekednek, csakúgy, mint az üzemeltetési költségek mérséklésére. Hozzátették, hogy a […]
A dúsgazdag emberek radikális életmódváltására is szükség van a klímaváltozás megfékezéséhez – figyelmeztetnek brit szakemberek egy friss jelentésben, amely szerint a legvagyonosabb 1 százalék kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a legszegényebb 50 százalék együttvéve.
Több határozott lépést követelt a világ vezetőitől a klímaválság elleni küzdelemben António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön a Fehér Ház virtuális klímavédelmi csúcstalálkozóján.
Az elmúlt öt évtized hőmérsékleti adatainak elemzése alapján az ősz jelentősen, a tavasz mérsékelten rövidült Magyarországon, a nyár viszont ötven nappal hosszabb lett, mint a hetvenes években volt – derül ki egy új kutatásból, amelyet a Másfélfok.hu-n tettek közzé kedden.
A koronavírus-járvány is azt mutatja, hogy sürgősen és gyökeresen változtatni kell a természethez fűződő “viszonyunkon” – jelentette ki Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a HuPCC alelnöke hétfőn az első országos interdiszciplináris éghajlatváltozási tudományos konferencia sajtótájékoztatóján.