szelektív hulladék

Nem hiányoznak a magyaroknak az egyszer használatos műanyagok

Elméletben többet is fizetnénk a környezettudatos csomagolásért, viszont ezt át kell ültetni a mindennapok gyakorlatába is.

2020-ban csaknem 30 százalékkal nőtt a hasznosításra átadott hulladék mennyisége

Idén november 21-28. között rendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) eseményeit. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható hulladékgazdálkodás fontosságára.

Italcsomagolás visszagyűjtési rendszert dolgoztak ki az iparági szereplők

Az italos csomagolások visszagyűjtésére dolgoztak ki stratégiai és szabályozási koncepciót a hazai italgyártók és kereskedők, az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a szakmai javaslattal a kormányzati döntéshozók munkáját szeretnék támogatni.

A vízben felhalmozódott hulladék hajthatná az óceánok szemétgyűjtő hajóit

A vízben felhalmozódott hulladék hajthatná az óceánok szemétgyűjtő hajóit a Worcesteri Politechnikai Intézet, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet és a Harvard Egyetem kutatói szerint.

Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű lesz az elektronikus hulladék

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – írta a BBC hírportálja.

Az EU egységes töltőt javasol az elektronikus eszközökhöz

A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.

9 tonna hulladékkal kevesebb van a Bodrogban

Rekord mennyiségű hulladékot gyűjtöttek a Bodrog Sárospatak és Bodrogkeresztúr közötti szakaszán a PET Kupa csapatai.

Műanyaghulladékokon utazva szelik át az óceánokat a betolakodó fajok

Az óceánokban felhalmozódott műanyaghulladékokon utazva tesznek meg hatalmas távolságokat a betolakodó fajok, amelyek aztán súlyos fenyegetést jelenthetnek az őshonos állatokra és növényekre, ha megvetik lábukat egy-egy új területen.

Klímapolitikai Intézet: tízből kilencen támogatják a műanyagok visszaszorítását

Az emberek 89 százaléka támogatja a kormány egyszer használatos műanyagok visszaszorítását célzó lépéseit; a magyar és az európai polgárok több mint 80 százaléka szerint az államnak a környezetszennyező cégekkel szemben határozottan fel kell lépnie – hívja fel a figyelmet a Klímapolitikai Intézet elemzése, amelyhez a Századvég szolgáltatott közvélemény-kutatási adatokat.

Megvan mely műanyagokat lesz tilos eladni júliustól

Tilos lesz forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, online sajtótájékoztatón.