Környezetvédelem

Automata hulladékválogató-üzem épült Szegeden

Uniós támogatással automata hulladékválogató-üzem épült a Szegedi Regionális Hulladékkezelő Központban, a létesítményt szerdán adták át.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a helyszínen azt mondta, nettó 7,5 milliárd forintból, uniós támogatással regionális hulladékgazdálkodás-fejlesztési projekt zajlik Szegeden és a térség 28 településén. A fejlesztés legjelentősebb eleme az 5300 négyzetméter alapterületű automata hulladékválogató-üzem építése volt, mintegy 6 milliárd forintból. Az üzemben a térség 245 ezer lakójának évente keletkező, 70 ezer tonna vegyes hulladékát dolgozzák föl, ennek köszönhetően egyharmadával csökken a lerakóba kerülő hulladék mennyisége – közölte a politikus. A polgármester emlékeztetett rá, Szegeden egy szintén uniós támogatással megvalósuló projektnek köszönhetően, 2007-ben indult el a szelektív hulladékgyűjtés. Jelenleg a városban keletkező szemét 13 százalékát hasznosítják újra, és a most megvalósult fejlesztésnek köszönhetően ez az arány csaknem 50 százalékra nő. Az üzem kivitelezője a A-Híd Zrt. és a Mento Környezetkultúra Kft. volt.

A hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése folytatódik. Tavasszal Szeged és a térség mintegy 27 ezer háztartása kap a komposztálható zöld hulladék gyűjtésére szolgáló kukákat – tudatta Botka László. Makrai László, az üzemet működtető Szegedi Hulladékgazdálkodási Nkft. ügyvezetője elmondta, az üzemben előaprítást követően dobrostával, légszeparátorral, mágneses, ballisztikai és optikai válogatóval különítik el a szerves anyagot, papírt és a különböző műanyagokat. Az anyagában újrahasznosítható hulladékokat bálázzák, a szerves anyagtól megtisztított, nem újrahasznosítható csomagolóanyagokból pedig másodlagos tüzelőanyagot állítanak elő. A fejlesztésnek köszönhetően csökken a cég által fizetendő hulladéklerakási járulék – közölte a szakember.

 

Kép: Mento Kft.