szmog

A leggazdagabb egy százalék dupla annyi szén-dioxid-kibocsátást okoz, mint a legszegényebb 50 százalék

A világ leggazdagabb egy százaléka több mint dupla annyi szén-dioxid-kibocsátást okoz, mint a legszegényebb 50 százalék egy új ENSZ-jelentés szerint.

Drága árat fizetünk a légszennyezésért

A légszennyezés miatt bekövetkezett betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadások az európaiak számára évente átlagosan 1250 euróba (mintegy 450 ezer forint) kerülnek fejenként, a budapestiek számára a légszennyezettség miatti kiadás évente mintegy 677 ezer forint – derült ki a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) szerdán közzétett jelentéséből.

A napelemekre is hatnak a kaliforniai tüzek

Az amerikai nyugati part történetének egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája immár az áramtermelésben is érezteti hatásait.

Mutatjuk, mely városokban magas a levegő ózonkoncentrációja

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) térképe szerint emiatt tizennégy település levegőjét kifogásoltnak minősítették.

Mutatjuk mely településeken kifogásolt a levegő minősége

Sok településen ismét magas az ózonkoncentráció – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombati adataiból.

Megkezdte működését a levegőminőségi tanácsadó hálózat

Megkezdte működését májusban az Ökomenedzser Hálózat, amelyben a tanácsadók egyik legfontosabb feladata az érintett települések levegőminőségi terveinek felülvizsgálata és ezek megvalósításának elősegítése – közölte a projektért felelős Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.

Kijev levegője veszélyessé vált a csernobili tűz füstje miatt

A felerősödött szél miatt ismét belobbant három helyen a tűz a csernobili övezetben csütörtökön délután, amit a tűzoltók ugyan még aznap megfékeztek, de eközben Kijev levegője olyan mértékben szennyezetté vált, ami már veszélyes az egészségre – derült ki pénteki ukrán híradásokból.

Jelentősen csökkent a légszennyezettség mértéke Spanyolországban is

Jelentősen csökkent Spanyolország légszennyezettségének mértéke a kijárási korlátozások és a gazdasági tevékenység csökkenése miatt a Valenciai Műszaki Egyetem kutatói szerint.

Több mint 400 halálesetet okozott a bozóttüzek füstje csak Ausztráliában

A 2019 őszétől Ausztrália keleti részén pusztító bozóttüzek füstje 417 halálesetet okozott és 1124-en kerültek kórházba szív- és érrendszeri, 2027-en pedig légzőszervi problémák miatt – ismertették az adatokat egy hétfőn publikált tanulmányban ausztrál kutatók.