Érdekességek

Mesterséges odúkat kapnak a széncinegék

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények a kotló szülőket, a tojásokat és a fiókákat is veszélyeztetik. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint függesszünk ki egy tájékoztató kiírást a postás számára – közölte az MME az MTI-vel. A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között változatos tápláléklistája, szaporasága, valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll. Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is. Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz. A “techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

képek: Orbán Zoltán