Érdekességek

Elültetjük a változás magjait

Élvezze ki a Julius Meinl kávé által adott pillanatot és legyen Ön is a változás részese a kávé világnapján!

Október 1-jén ünnepeljük a kávé világnapját, melynek alkalmából, ha bárki egy Julius Meinl kávét vásárol, ajándékba kap egy 1+1 kupont, melynek felmutatásával októberben a Julius Meinl vendége lesz egy kávéra, mégpedig barátjával együtt. A Kávé Világnapján indított kezdeményezéshez egy fontos cél is társul, ugyanis a Julius Meinl idén is együttműködik  a Jane Goodall Intézettel (JGI) és fák ezreit szeretnék elültetni azok nevében, akik a Julius Meinl felelősségteljesen előállított kávéját választják. A tervek szerint, az idei és tavalyi akciónak köszönhetően 20 000 elültetett facsemetével ajándékozza meg a Julius Meinl bolygónkat.

*Az akció kizárólag a promócióhoz csatlakozott vendéglátó helyeken érvényes.

A nagy múltra visszatekintő családi vállalkozás elkötelezett híve a fenntartható kávétermesztésnek és a bolygó védelmének. Éppen ezért esett a Julius Meinl választása idén is a JGI visszaerdősítési projektjére, egészen pontosan a tanzániai erdőtelepítésre. Minden egyes elültetett fa 60 kg széndioxidot köt meg egy évtized alatt, így a tavalyi együttműködés facsemetéivel együtt 20 000 fa elültetését szeretné a cég megvalósítani 2022-ben. Ez összesen több, mint 1 millió kg széndioxid megkötését jelenti 2032-ig bezárólag. 

Hogyan lehet Ön is részese ennek a változásnak? A válasz egyszerű: térjen be a kávé világnapján – 2022. október 1-jén – bármelyik a promócióban résztvevő kávézóba és rendeljen egy csésze Julius Meinl kávét. Élvezze a pillanatot, a többiről pedig a Julius Meinl gondoskodik. A társadalmi felelősségvállalásáért és a környezettudatos döntésért megajándékozzák a vásárlókat, egy októberben hónapban beválható 1+1 kuponnal, mellyel bárki meghívhatja az egyik barátját is egy csésze kávéra. 

“A kávé szerelmesei nap, mint nap rengeteg apró pozitív változást hoznak tudatos döntéseikkel. Nekünk, mint márkának mindig is kulcsfontosságú volt, hogy a kávétermesztés környezeti és társadalmi hatását is figyelembe vegyük, miközben természetesen megtartjuk a kávé magas minőségét és ezáltal a kávézás is különleges élmény lehet. Idén arra kérjük vendégeinket, hogy a kávé világnapján fogyasszanak el egy csésze kávét a Julius Meinl kínálatából. Mi pedig mottónkhoz hűen cselekszünk: Ön csak élvezze a pillanatot, a többiről a Julius Meinl gondoskodik! Együtt felelősségteljesen cselekedhetünk, hogy a jövő generációi is átélhessék a kávézás tartalmas pillanatait. Sőt! Mindezt úgy tesszük, hogy megduplázzuk elköteleződésünket a fenntarthatóság felé. Míg vendégeink továbbra is élvezhetik a kedvenc Julius Meinl kávéjukat, mi ezután is fenntartható módszerekbe fektetünk be, fenntartható anyagokat használunk és fenntartható folyamatokat fejlesztünk ki, hogy a legjobbat tehessük a bolygónkért.” – mondta Takács Péter a Julius Meinl Hungary Kft ügyvezető igazgatója. 

„A Julius Meinl az apró, jelentőségteljes és hatásos lépések elkötelezett híve. Ez a szellemiség az alapköve a Columbian Heritage Projectnek is, melyen keresztül az éghajlati kihívások elé állított kávétermesztőket támogatjuk. Ezek az apró cselekedetek vezetnek el az igazi változáshoz és segítenek jobbá tenni a kávétermesztők mindennapjait, és nem utolsó sorban az általuk termelt kávét is.

Rendszeresen fenntarthatósági riportokat készítünk, így ellenőrizve saját irányunkat. A fenntartható kávévilág felé mutató törekvéseink mozgatórugója ugyanaz az előrelátó gondolkodásmód, amellyel

  1. Julius Meinl is megalapította cégét.” – mondta Christina Meinl – A Meinl család ötödik generációs tagja, aki egyben a Jane Goodall Intézet megbízottja.

A Jane Goodall Intézet újraerdősítési projektje felhívja a figyelmünket az erdőirtás hosszú távú következményeire. Évente 4.7 hektár erdő semmisül meg, mely nem csak energiát, vizet és oxigént biztosítana számunkra, de megóvna minket számos természeti katasztrófával szemben. Nem is beszélve arról, hogy ezek az erdők rengeteg állatfajnak nyújtanak otthont. 

Dr. Jane Goodall – a JGI alapítója és az Egyesült Nemzetek békenagykövete – így nyilatkozott az erdőtelepítési project fontosságáról: “Amit mi kérünk, az egy olyan kollektív beruházás, amellyel nem csak a jövőnkbe és saját örökségünkbe ruházunk be, hanem amelyre mindnyájan büszkék lehetünk.”

Hogyan működik a Julius Meinl idei kezdeményezése?

A kávé világnapján bármely, a promócióban résztvevő kávézóban, amennyiben egy Julius Meinl kávét vásárol, akkor 1+1 kupont kap a Julius Meinltől ajándékba, melynek felmutatásával októberben a cég vendége egy kávéra, barátjával együtt. 

Ha a Julius Meinl és a Jane Goodall Intézet együttműködéséről többet szeretne megtudni, kattintson ide. 

 

 

Partner cikk