Érdekességek

NE ÍTÉLJ ELSŐRE! OKTÓBER 7. – az állami gondoskodásban élő gyerekek napja

Az állami gondoskodásban élő gyerekek is kaptak egy napot.

GYIVIS. ZACIS. ÁRVA. LELENCES. TALÁLTGYEREK. NEKED NINCSENEK IS SZÜLEID.

Szavak, amivel azokat a gyerekeket bélyegzik meg, akik nem élhetnek a szüleikkel.

Az emberek 7 %-a gondolja úgy, hogy maga a gyerek tehet róla, hogy állami gondoskodásba került, ugyanennyien pedig nem tudják eldönteni, hibás-e érte.

Magyarországon 23 ezer gyerek él állami gondoskodásban. Elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége, halála miatt veszítették el a családjukat.

Ismerd meg a történeteiket! Fordítsunk együtt a sorsukon!

HENI

Minek jössz anyák napjára, neked nincsenek is szüleid? Heni szülei alkoholbetegek voltak, 4 évesen a szomszédok dobálták be az ételt a felügyelet nélkül hagyott kisgyerekeknek a kerítésen át. A felnőttek mellett kortársai is sokat bántották azért, mert állami gondozott.

FLÓRA

Flóra 9 évesen került állami gondoskodásba, családon belüli szexuális molesztálást követően. Sokáig gondolkodott, elmesélje-e munkahelyein a történetét.

PETRA

Kezelhetetlen, neveletlen, agresszív, rossz? Egy gyerek viselkedészavara mögött sokszor egy korábbi trauma áll.