Környezetvédelem

Minden korábbinál jobban fogy az egyik legnagyobb tiroli gleccser

Minden korábbinál gyorsabban olvad az egyik legnagyobb tiroli gleccser, a már több mint 100 éve módszeres megfigyelés alatt álló Hintereisferner.

Az Ötz-völgyi jégmező idén tömegének öt százalékát veszítette el, ami 20 millió köbméter vizet, Innsbruck város húszhavi ivóvízfogyasztásával egyenlő mennyiséget jelent. Az Alpok egyik legbehatóbban vizsgált gleccserére az elmúlt télen mindössze két méter hó hullott a szokásos három méter helyett, nyáron pedig minden idők második legmagasabb hőmérsékletét jegyezték fel a térségben – közölte pénteken az Innsbrucki Egyetem. A gleccser tömegére vonatkozóan 1952 óta állnak rendelkezésre részletes adatok, 2016 óta pedig naponta szárazföldi lézerszkennerrel világítják át, ami a világon egyedülálló módon valós időben mutatja a változásokat.

A gleccser idén mért rekordszintű olvadása az ember okozta klímaváltozás egyértelmű jele – mondta Rainer Prinz, az Atmoszféra- és Krioszfératudományi Intézet jég és klíma munkacsoportjának tagja. A kutatók azt jósolják, hogy a jövőben egyre gyakoribbak lesznek az ötszázalékos jégtömegvesztések, és 10-20 év múlva már csak fele lesz meg a Hintereisfernernek, amely jelenleg mintegy hét négyzetkilométernyi területet fed le. Ausztriában 900 gleccsert tartanak számon.

 

mti