Környezetvédelem

Ezzel a napelemes pályázattal lehet nulla forintos a villanyszámlája még idén

A 100 százalékban vissza nem térítendő állami támogatású napelemes pályázat idén novemberben ismét elérhető lesz.

0 forintos rezsiszámla, napelemes rendszerrel. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán. Kiemelte, az energiaválságra tekintettel a kormány kiemelt célja, hogy a háztartások mielőbb hozzájussanak a lakossági napelemes pályázat által kínált lehetőséghez, ami a korszerűsítésen túl tartósan és jelentősen csökkenti a családok rezsiköltségét, ezzel is erősítve a rezsicsökkentés eredményeit. A felhívás első üteme óriási érdeklődés mellett zajlott, és rekord mennyiségű, több mint 43 ezer pályázat érkezett. Az első szakasz lezárásához közeledve döntöttek úgy, hogy a tervezett jövő tavaszi időpont helyett már idén novemberben megnyílik a második ütem beadási szakasza – írta Steiner Attila.