Környezetvédelem

Itt már pályázhat az ingyen napelemekre – mutatjuk a megyéket

Ezenben a megyékben már pályázhat a vissza nem térítendő napelemes rendszerekre.

A felhívás először a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében élők számára nyílik meg, majd a következő hetekben ütemezetten az egész országban. A kormány célul tűzte ki, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, így a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentősen növelik a napenergia-termelést, és tíz év alatt meghatszorozzák a kapacitást, amihez jelentős állami támogatást kívánnak biztosítani – emelte ki Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint. Az első nagyszabású, több mint 201 milliárd forint keretösszegű, lakosságnak szóló klímavédelmi felhívásban a családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet támogatást igényelni.

Célja, hogy az átlagjövedelem alatt kereső háztartások környezetszennyező fűtési rendszereit megújuló energiaforráson alapuló, modern és környezetkímélő megoldások váltsák ki, ezzel az átlagjövedelemnél alacsonyabb jövedelmű háztartások olcsó, saját maguk által termelt áramhoz jussanak, megőrizve a rezsicsökkentés vívmányait. Így a kormány egyszerre segíti a leginkább rászorulókat és a zöld átállást is hazánkban – fejtette ki az államtitkár a közleményben. A tájékoztatás szerint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve részét képező pályázatnak köszönhetően akár 35 ezer család rezsiterhei csökkenhetnek. A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint. A jelentkezés feltétele, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 850 000 forintot. A felhívás kiegészült a KATA hatálya alá tartozó személyekkel is, így közülük is jogosultak pályázatot benyújtani a megjelölt jövedelemhatár alatt keresők.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít, ugyanis minden, határidőn belül benyújtott kérelem elbírálásra kerül. Az elbírálás objektív pontozásos rendszer alapján történik, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval, ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A kivitelezői szerződés kizárólag akkor lép hatályba, ha a magánszemély valóban részesül is az igényelt támogatásból. A lakossági felhívás régiónként eltérő időpontokban nyílik meg, első körben a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében lakók nyújthatják be a pályázatokat.

Ezt követően 2021. december 13-án 17 órától a Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyében, 2021. december 20-án 17 órától a Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 2021. december 27-én 17 órától pedig a Budapesten és a Pest megyében lakók pályázhatnak majd – írják a közleményben. A napelem.palyazat.gov.hu oldalon a teljes pályázati felhíváson és mellékletein kívül megtalálható a regisztrált kivitelezők listája, az érdeklődők a gyakran előforduló kérdésekre is választ találhatnak és a pályázat benyújtását segítő oktatóvideók is közzétételre kerültek.