Környezetvédelem

Hogyan fűtsek hatékonyan fával?

Mutatunk néhány tippet hogyan fűtsön hatékonyan fával.

Ha napelemes rendszert telepítene még választhatja a visszatáplálás lehetőségét a megtermelt energiával. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Mióta a kormány júliusban bejelentette, hogy augusztustól részben megszűnik a rezsicsökkentés rendszere, rengeteg háztartásban próbálnak spórolni a fogyasztáson. Az egyszerű szokásbeli változtatások, például az alacsonyabb hőfokra történő fűtés önmagában csökkentheti az energiahasználatot, de léteznek olyan beruházások is, amelyek még látványosabban segítenek a rezsi mérséklésében. A napelemek telepítése az egyik legnépszerűbb módja ennek. Az utóbbi időkben drasztikusan megnőtt a kereslet az ilyen rendszerek iránt, a hazai cégek egyre inkább leterheltek az érdeklődési hullám miatt. A folyamat hátterében egyrészt az olyan programok állnak, amelyek segítik a projekteket. Ilyen többek között az év végéig futó otthonfelújítási támogatás, melynek keretében a családok akár a napelemes beruházás árának 50 százalékát is visszakaphatják. A másik ok, hogy a rezsicsökkentés átalakításának hatására sokan inkább önerőből belevágnak a beruházásba, annyira megrövidült a megtérülés.

A napelemek mellett a tűzifahasználat iránti érdeklődés is fokozódott az elmúlt hetekben. A Levegő Munkacsoport ezt felismerve a Facebookon tett közzé olyan tippeket, amelyekkel a fűtés a lehető leghatékonyabb és leginkább környezetbarát lehet. A szervezet szerint 20 százalékos nedvességtartalom alatti száraz keményfát, bükköt, tölgyet, akácot, gyertyánt érdemes használni. A fát hasábokra vágva, egymásra merőlegesen kell lehelyezni a tűztérbe, felülre a vékonyabb hasábokat. A gyújtóst puhafából, például fenyőből ajánlott készíteni, ebből néhány 2-3 centiméteres hasábot a máglya tetejére kell helyezni. A begyújtás ily módon akár egy hosszú gyufával is megoldható, papír vagy egyéb gyújtós használata nélkül.

Kép forrása: Levegő Munkacsoport Facebook oldala

A Levegő Munkacsoport szerint a fentieknek megfelelően megrakott máglya, illetve begyújtott tüzelő felülről lefelé ég el. A máglyát azért nem szabad alulról meggyújtani, mert az így beinduló láng az egész máglyán végigfut, a hasábok nem tudnak kellő gyorsasággal átmelegedni, és később érik el a megfelelő hatásfokú égéshez szükséges hőmérsékletet. A lassabb indulás után emellett szinte egyszerre kezd bomlani az összes tűzifa, ezért a keletkező fagáz nem kap elegendő levegőt az égéshez, és végül hasznosulatlanul távozik a kéményen keresztül. „Ha a fentiek szerint járunk el hatékonyabb lesz a fűtésünk, azonos mennyiségű fából tovább lesz meleg lakásunkban, és nem utolsó sorban sokkal kevesebb füst keletkezik a végig megfelelő hőfokú és kellő levegőt kapó égés miatt” – olvasható a bejegyzésben.