Környezetvédelem

OTP Jelzálog: tavaly a budapesti újlakás-forgalom harmadával esett vissza

A budapesti újlakás-forgalom tavaly harmadával esett vissza - derült ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti újlakás értéktérképéből.

Az MTI-nek küldött hétfői közleményben kiemelték, a lakásárakkal és hitelkamatokkal, a szomszédban zajló háború eszkalációjával, a nehezen tervezhető kivitelezési időkkel és költségekkel leírható makrókörnyezetben a kereslet a múlt év elején még lendületben maradt, de az év végére látványosan befékezett a piac. Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője a közleményben rámutatott arra, hogy az 5900-as összesített forgalom 30 százalékos éves csökkenést jelent. A januártól júniusig eladott mintegy 3800 új társasházi lakás még hozta a megelőző öt év átlagát, az év második felében már csak 2100 fővárosi újlakás talált gazdára, aminél alacsonyabb volumennel csak a Covid megjelenésekor, 2020 első felében, illetve ezt megelőzően 2015 első felében lehetett találkozni.

Az OTP Jelzálogbank adatai szerint 2022-ben 6300 társasházi lakást adtak át Budapesten – ez nem egyenlő a használatba vételi engedélyekkel -, de 2023-ra 7100 megépülésére számítanak. Az idénre tervezett átadások számából toronymagas a XIII. kerület részesedése, az 1700 lakás a budapesti teljes volumen közel negyede. A közlemény szerint negatív hatással volt az eladatlan lakáskészletre, hogy tavaly az új kínálat meghaladta a keresletet.

A 2023. január elején elérhető, azonnal költözhető 640 darabos új lakáskészlet 2014 óta a negyedik legnagyobb féléves volumen. Aki rögtön költözne, továbbra is a XIII., XI. és VIII. kerületben találhat legkönnyebben ingatlant. Építés alatt állóból további 5100 darabos a fővárosi eladatlan készlet, ebből majdnem minden negyedik a XI. kerületben található – írják a közleményben. A kereslet megtorpanása és az összességében bizonytalanná váló piaci környezet ellenére sem látszanak jelek az újépítésű lakások árának mérséklődésére. A beruházók inkább kivárnak az értékesítés indításával, emellett abban bízhatnak, hogy az ősszel a lakáspiac slágertémájává váló rezsiteher-növekedés hatására összességében nagyobb szeletet tudnak majd kihasítani a piaci forgalomból az energiahatékony új lakások – közölte az OTP Jelzálog.