Környezetvédelem

Tíz milliárd forintnyi élelmiszert juttatott rászorulókhoz az Élelmiszerbank

Tavaly mintegy tíz milliárd forint értékű élelmiszert mentett és juttatott el rászorulókhoz a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely így mintegy 240 ezer nélkülözőnek nyújtott segítséget.

Az Egyesület tavaly csaknem másfélszer annyit élelmiszert mentett meg, mint a korábbi évben, hogy lépést tudjon tartani a növekvő rászorulói igényekkel – közölte a szervezet az MTI-vel. A Magyar Élelmiszerbank Egyesületet néhány barát hozta létre 2005 szeptemberében azzal a céllal, hogy összegyűjtsék a kereskedelemben feleslegessé vált élelmiszereket, és nehézsorsú emberekhez juttassák azokat. A szervezet elsősorban lejáratközeli, csomagolási hibás, valamint promóciókból és ünnepi kínálatokból visszamaradt termékeket kutat fel, hogy azok a hulladékégető helyett inkább rászorulók asztalára kerüljenek. Az élelmiszermentéssel emellett megelőzhető a feleslegek megsemmisítésével járó környezetterhelés is.

Tavaly naponta átlagosan 24 ezer kiló mentett élelmiszert osztottak ki az ország többszáz pontján, ez éves összesítésben 8,7 millió kilogrammot tett ki. A mentett áruk háromnegyede tavaly is pékáru, valamint zöldség és gyümölcs volt, a fennmaradó tételek közt elsősorban tartós élelmiszer, tejtermék, ital és húsáru szerepel. Ezek többségében alapvető fontosságú élelmiszerek, amelyek zömét a nélkülözők csak ritkán, vagy egyáltalán nem engedhetnek meg maguknak, különösen egy rekordinflációtól sújtott évben. Az Élelmiszerbank tavaly újabb kétszázhuszonöt áruházat csatolt be a hálózatába, így másfélszeresére emelte azoknak a boltoknak a számát, ahonnan minden nap összegyűjtik a feleslegeket. Így most már a Tesco, az Aldi, a Metro, a Auchan, a KFC és a Foodpanda után a Lidl és a Penny is jelentős átadóvá vált. A kereskedelmi láncok egységein kívül az év során további 94 cégtől mentettek árut, élelmiszeripari gyártóktól, kereskedőktől, mezőgazdasági termelőktől és vendéglátóhelyekről is.

Az összegyűjtött élelmiszereket egy 600 karitatív szervezetből álló országos hálózaton keresztül juttatják el például gyermekotthonokba, családsegítő szolgálatokhoz, fogyatékkal élőket segítő szervezetekhez, hajléktalanellátó központokba, az idősgondozásban élőkhöz, nagycsaládos egyesületekhez és az ország elmaradott térségeiben lévő településekre. Az egyesület az alapítása óta eltelt tizennyolc év alatt önkéntesei és a karitatív szervezetek segítségével csaknem 100 millió kilogramm élelmiszert mentett meg és juttatott a nélkülözőkhöz. Az Élelmiszerbank az élelmiszerfelesleget minden esetben ingyen veszi át a felajánló cégektől és díjmentesen adja át azt a rászorulóknak. Költsége a logisztikai munkának, raktározásnak, szállításnak van. Az egyesület munkáját felajánlással és önkéntes munkával is lehet támogatni: egy tízezer forintos pénzadományból nagyjából 300 ezer forint értékű adományt lehet a rászorulókhoz juttatni. Az önkéntes munkára jelentkezőket márciustól minden hónap harmadik szombatjára várják.

Mindezeken túl az egyesület létrehozta a pazarlásmentes JótéKonyha elnevezésű akciót is. Ennek csapata professzionális szakácsokból és önkéntes konyhai segítőkből áll, akik pazarlásmentes szemlélettel készített ételeket biztosítanak céges rendezvényekre, konferenciákra, valamint csapatépítő jótékonysági főzéseket is koordinálnak vállalati csoportok részére. A rendelések díja az Élelmiszerbank céljait szolgálja.