Környezetvédelem

Lebegő napelemparkok: ígéretes energiaforrás vagy ökológiai kockázat?

A lebegő napelemparkok egy ígéretes alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás lehetnek, de az ökológiai és más hatásaikról még nagyon keveset tudunk, ami fontos szempont azok elterjesztése és használata során.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A fosszilis energiahordozók visszaszorításáért folyó küzdelem egyik legfontosabb eszköze a napenergia. A napelemek egyre több területen jelennek meg a házak tetejétől a nagy, sivatagi farmokig. A technológia egyik kihívása, hogy a napelemek sokkal helyigényesebbek, mint például a szénerőművek, az utóbbi időkben ezért egyre több helyen kísérleteznek azzal, hogy miként adhatnak helyet a vizeken a fotovoltaikus rendszereknek. Vajon a lebegő napelemparkok jelenthetik a jövőt? Ennek a kérdésnek járt utána az EcoWatch. Bár a gondolat egészen újnak tűnhet, az első vízi napelemes rendszert már másfél évtizede, 2008-ban kiépítették egy kaliforniai borászat öntözőtavára.

Azóta a technológia természetesen rengeteget fejlődött, már többek között kínai és brazíliai tavakon is találkozhatunk vele. „Az úszó fotovoltaikus energia az egyik leggyorsabban növekvő energiatermelési technológia napjainkban, és egy ígéretes alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás” – állítja Rafael Almeida, a Rio Grande Valley-i Texasi Egyetem munkatársa. A szakértő szerint a paneleket ideális esetben mesterséges vizekre, például öntözőcsatornákba telepítik, így nem vesznek el teret a természettől.

A kutató kollégáival egy vizsgálat során arra jutott, hogy a vízerőművekhez tartozó víztározókból kiindulva afrikai és amerikai országok lehetnek a legalkalmasabbak a technológia használatára. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy egyelőre nagyon keveset tudni a lebegő napelemek ökológiai és egyéb hatásairól. Talán bele sem gondolnánk, de a napelemek potenciálisan jelentősen befolyásolhatják egy víztömeg élővilágát. A panelek például blokkolhatják a napfényt, ami hathat az algákra, felborítva az egész ökoszisztéma egyensúlyát.

A szerkezetek emellett az üvegházhatású gázok körforgását is megváltoztathatják. Többek között ezeket a kérdéseket elemzi Regina Nobre, a toulouse-i Paul Sabatier Egyetem szakértője. A kutató régi európai kavicsbányákban vizsgálja a következményeket, bár eredményei még nincsenek, azok bizonyosan hatni fognak a későbbi döntéshozatalra.

 

 

Borítókép: Ministry of Economic Affairs Water Conservancy Agency