Környezetvédelem

Kibővített zsűri és új kategóriák az idei Magyarország 365 fotópályázaton

Kibővített, hétfős zsűri értékeli az idei Magyarország 365 fotópályázatra beérkező professzionális és amatőr fotókat, amelyeket a korábbi három mellett két új, Streetfotó és Portré kategóriában is lehet nevezni.

Mint a pályázat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, a korábbi ötfős – Kaiser Ottó fotográfus, zsűrielnök; Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja és Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa alkotta – zsűri idén Szalontai Ábel fotográfussal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusával, valamint Kurucz Árpáddal, a Magyar Nemzet és a Magyar Kultúra Magazin fotográfusával bővül. Kaiser Ottó emlékeztetett arra, hogy 2019-ben három kategóriában és ötfős zsűrivel indult útjára a pályázat. Az idei évben már öt – a Természet, a Táj és az Építészet mellett Portré és közösségi események, valamint Streetfotó – kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit – tette hozzá. A kategóriagyőztesek díja nettó 2 millió forint, a második helyezetteket 1 millió forintos, a harmadik helyezetteket 500 ezer forintos díjjal jutalmazzák. Újdonság, hogy idén a zsűri is odaítél egy különdíjat, amelynek értéke 2 millió forint – emelte ki a zsűri elnöke.

Kaiser Ottó úgy vélte, a pályázaton idén első alkalommal megjelenő Streetfotó kategória kiváló lehetőséget teremt arra, hogy minél több fiatal érdeklődését keltsék fel a fotópályázat iránt. Keleti Éva kiemelte, hogy mivel a Portré új kategóriaként szerepel az idei kiírásban, ezért a korábbi évekhez képest nagyobb teret fog kapni az emberábrázolás a fotópályázaton. A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a pályázat eddigi legjobb fotóiból a könyvesboltokban is kapható album jelenik meg, és bizonyos alkotásokat – ha ehhez a készítő is hozzájárul – egy online galériában is meg lehet majd vásárolni. A Magyarország 365 kinőtte az eddigi kereteket, ezért a továbbiakban külön szakmai stáb dolgozik a pályázat és a kapcsolódó programok szervezésén a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. koordinálásában, a kormányzat további támogatásával. Az idei pályázatra a felvételeket október 23. éjfélig a www.fotopalyazat.mo365.hu weboldalra várják a szervezők, a honlapon elérhető a részletes kiírás is.