Környezetvédelem

AM: több szempontnak megfelelve is lehet vízgazdálkodást folytatni

Közös érdek a vízminőséget minél jobb állapotban megtartani, a környezetet és a teremtett világot megóvni - mondta Nagy István "A Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése" című keddi projektátadó rendezvényen az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.

Nagy István kiemelte, hogy a vízgazdálkodás, vízvisszatartás, szemléletváltozás mind olyan olyan szavak, amelyek egyre inkább hangoznak el akár az AM, akár az Vízügyi Főigazgatóság szakemberei között. Megjegyezte, hogy sokszor próbálták a mezőgazdaságban dolgozókat és a vízügyi szakembereket szembefordítani, ez azonban már a múlt, ugyanis kéz a kézben törekszenek a feladatok megoldására. Mindaz a beavatkozás, amely a folyók medrében történik, sokkal inkább természetközeli állapotot hoz létre, mintha nem történne beavatkozás az eredeti, erodálódott állapotába – tette hozzá. A közlemény szerint a vízgazdálkodásnak két iránya van: az egyik a mezőgazdasági célú öntözővíz felhasználása. Ugyanakkor a miniszter szerint meg kell érteni azt is, hogy nagy jelentősége van az ökológiai célú vízfelhasználásnak. Láthatóan utóbbira, a talajvízszint emelésére országszerte nagy szükség van. 

Nagy István úgy véli, a mostani beruházás felfogható egyfajta tesztként is, és minden környezetért aggódó ember számára itt vannak a példák, hogyan működik a vízgazdálkodás kisebb léptékben és hogyan fejti ki kedvező hatásait. A tárcavezető szerint, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is, az elkészült, csaknem 4 milliárd forint értékű beruházás komplex vízgazdálkodásra ad lehetőséget, amely egyaránt megfelel a vízügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi és turisztikai szempontoknak. Korábban az elsőrendű védvonal állékonyságát veszélyeztette a mosonszentjánosi, mosonszentmiklósi, lébényi és börcsi zsilipek rossz állapota, így a Mosoni-Duna-Rábcaközi öblözet árvízi elöntési veszélyének csökkentése érdekében rekonstrukciójuk régóta indokolt volt – tette hozzá. Az itt élő ember nem létezhet az itteni táj nélkül, hiszen együtt lélegzik vele, része annak – jelezte az agrárminiszter, megjegyezve, ezért is fontos ez a csaknem 70 ezer emberre hatással lévő projekt, amely közvetve, a mentesített árvízi öblözetekben mintegy 62 települést érint – olvasható a közleményben.