Környezetvédelem

Budapesti Közművek: szervezetten gyűjtik és hasznosítják a fenyőfákat

A Budapesti Közművek szervezetten gyűjti be és környezetbarát módon hasznosítja az ünnepek után feleslegessé vált sokszázezer karácsonyfát - tájékoztatta a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió csütörtökön az MTI-t.

Akár, 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás  napelemre és energiatárolóra! Kalkuláljon itt! (x)

A feladat logisztikai szempontból is komoly kihívás, hiszen becslések szerint évente 500-600 ezer fenyő kerül ki a fővárosi utcákra – emelték ki a közleményben. Jelezték: a lakosság a fákat elhelyezheti a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére, vagy lerakhatja a háztartási hulladékos kukák mellé jól látható helyre. Az FKF arra kéri a budapestieket, hogy a fákat semmiképpen se dobják el a közterületeken, úgy, hogy az veszélyezteti a gyalogos-, bicikli- és gépjárműforgalmat, mások biztonságát, illetve a főváros tisztaságát. A tájékoztatás szerint a kijelölt gyűjtőpontokról vízkereszt után naponta átlagosan 12 “fenyőfajárat”, a lomtalanításoknál alkalmazott, speciális felépítménnyel szerelt célgép szállítja el az összegyűlő karácsonyfákat. A lakóingatlanoktól a kukásautók gyűjtik össze a fákat, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek – fűzték hozzá.

A karácsonyfák az aprítást követően, a kommunális hulladékkal történő összekeverésük után, ellenőrzött, ipari körülmények között alkalmasak a környezetkímélő módon történő termikus hasznosításra, így a nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak környezetbarát távhőt és villamos energiát – olvasható a közleményben.