Környezetvédelem

Az Egyesült Államok a magas kőolajárak miatt leállítja stratégiai készletének feltöltését

Az Egyesült Államok kormánya átmenetileg leállította az ország stratégiai kőolajkészlete feltöltésének folyamatát a magas olajárak miatt szerdán.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az energiaügyi minisztérium bejelentette, a növekvő árak mellett nem indítja el a beszerzési eljárást, miközben elkötelezett marad a stratégiai kőolaj tartalék (Strategic Petroleum Reserve) feltöltése mellett. A minisztérium szóvivője úgy fogalmazott, hogy az “adófizetők érdekét szem előtt tartva nem történik meg az augusztus-szeptemberi időszakra tervezett beszerzés”, és akkor folytatódik, amikor a piaci feltételek lehetővé teszik. Azt is hozzátette, hogy korábban már történtek lépések a készlet visszapótlása érdekében, amelyek “jó üzletnek bizonyultak az amerikai adófizetők számára”. A Biden-adminisztráció március közepén közölte, hogy 3 millió hordót betárolására készül a Louisiana állambeli Bayou Choctaw létesítményben, amely egyike a négy meghatározó tárolónak.

Az amerikai stratégiai készletekben tárolt kőolaj mennyisége történelmi mélyponton van, jelenleg 363,6 millió hordót tartalmaz, több mint 40 százalékkal kevesebbet a kormány hivatalba lépésének időpontjához, 2021. januárjához képest. Joe Biden felhatalmazásával 2021-ben és 2022-ben a magas üzemanyagárak leszorítása érdekében hozzáférhetővé tették a stratégiai készletek csaknem felét. A visszatöltésről szóló márciusi bejelentéskor az Egyesült Államokban irányadó hordónkénti piaci ár 79 dollár körül volt, miközben szerdán meghaladta a 85 dollárt. Ezzel párhuzamosan az üzemanyagok ára is emelkedett. Országos átlagban egy gallon benzin ára szerdán csaknem 3,55 dollár volt, amely 7-8 százalékkal haladja meg az egy hónappal korábbi szintet. A normál üzemanyag ára 2022. júniusában történelmi rekordot ért el, amikor gallononként átlagosan több mint 5 dollárba került, miközben a koronavírus-járványt megelőző időszakban 2,6-2,8 dollár között mozgott.