Környezetvédelem

Raisz Anikó: folytatódik a Kölcsönkapott levegő program

A Kölcsönkapott levegő egy tavaly indult program, amelynek célja, hogy megismertessük a fiatalokkal ezt a láthatatlan közeget, amely az egészséges élet része - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a programindító sajtótájékoztatón.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Raisz Anikó hangsúlyozta: az Energiaügyi Minisztérium igen nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre és a szemléletformálásra. Hozzátette: a legkisebbektől kezdik; Magyarországon minden negyedik gyerek zöld óvodába jár. A Kölcsönkapott levegő egy tavaly indított program, amelynek célja megismertetni a fiatalokat azzal, hogy mennyire fontos a víz, a talaj, a biológiai sokféleség mindannyiunk jövője számára.

A levegőt megismertetni a legnehezebb, mert láthatatlan – mondta az államtitkár, aki törekvésüket ahhoz hasonlította, mint a Harry Potterből ismert láthatatlan köpönyeg megfordítása: “nem láthatatlanná szeretnének tenni valamit, hanem láthatóvá”.

A Kölcsönkapott levegő 2. elnevezésű programnak, melyet Budapesten a XVII. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban indított útjára az Energiaügyi Minisztérium, az a fő célja, hogy felhívja a figyelmet a levegő tisztaságának fontosságára. Ennek érdekében az oktatásban is használható számos kézikönyvvel, plakáttal és előadásanyaggal segítik az alapfokú intézményeket. A megvalósításban közreműködik a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége. A program első helyszínén, a helyiek által legzöldebb budapesti kerületnek tartott Rákosmentén közölték, hogy az 5. Nemzeti Környezetvédelmi programban foglaltak megvalósítása érdekében folytatódnak a levegőtisztasági mérések azon oktatási intézményekben és környezetükben, amelyek távol esnek az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat mérőpontjaitól.

A projekt megvalósítása során a konkrét levegőminőségi mérések módszertanát, eszközeit és eredményeit személyesen, helyben ismertetik meg a diákokkal. Ezeket az adatokat ők is rögzítik, elemzik és levonják a következtetéseket. Mindezek, elsősorban a fenntartható közlekedési, környezettudatos magatartásra, valamint a fűtési szokásokra vonatkoznak – közölték. Az államtitkár úgy fogalmazott: szeretnék, hogy a fiatalok megtudják, miért fontos vigyázni a levegőre, és mit tehetnek annak érdekében, hogy a levegő tiszta maradjon. A program elnevezése arra az ismert mondásra utal, fejtette ki a politikus, hogy a Földet – és a tiszta levegőt  – nem apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön, ezért vigyázni kell rá.

Utalt David Attenborough brit biológus intésére is, amely úgy szól: “senki se fogja védeni azt, amit nem ismer”. Ezért is segíti a minisztérium, hogy a gyerekek megismerjék, miért fontos a körülöttünk lévő levegő, és hogyan segíthetik ők is, hogy az tiszta lehessen egész életük során – húzta alá Raisz Anikó.