Környezetvédelem

Raisz Anikó: az Energiaügyi Minisztérium támogatja a jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolását

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) elkötelezett abban, hogy támogassa az ország területén jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolását és újra keletkezésének megakadályozását - mondta az EM környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Raisz Anikó kiemelte, ennek érdekében a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nyilvános pályázati felhívást tesz közzé jogi személyek számára. Hozzátette, civil szervezetek, gazdálkodó szervezetek, egyházi jogi személyek és a települési önkormányzatok pályázhatnak. Az érintettek az elhagyott hulladék  felszámolására, ingatlanvédelmi eszközök beszerzésére és a projekt menedzsmenttel összefüggő feladatok ellátásra igényelhetnek támogatást, amely egyszeri és vissza nem térítendő. A pályázatot kizárólag elektronikus úton – sikeres regisztrációt követően – a tisztakornyezet.nhkv.hu oldalon lehet benyújtani, március 18-tól március 27-ig – ismertette az államtitkár. Közölte, a maximálisan igényelhető támogatási összeg az önkormányzatoknál 75 millió forint, az egyházi jogi személyeknél 50 millió forint, a civil szervezeteknél 35 millió forint, a gazdálkodó szervezetek esetében pedig 30 millió forint. Jelezte, hogy az önkormányzatok és az egyházi jogi személyek az igényelhető támogatás legfeljebb 40 százalékát felhasználhatják ingatlanvédelmi eszközök és rendszerek kiépítésére, bővítésére.

Erre a célra a civil és a gazdálkodó szervezetek nem igényelhetnek támogatást – olvasható a tisztakornyezet.nhkv.hu felületen. Az oldalon egyúttal jelezték, hogy az igényelhető támogatás maximális összege a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladék felszámolására legfeljebb bruttó 45 000 forint köbméterenként. Raisz Anikó hangoztatta, hogy a magyar kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervnek megfelelően prioritásként kezeli a fenntartható fejlődés támogatását. Felidézte, hogy az akcióterv végrehajtásaként az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében 2020 júliusában hirdették meg először a Tisztítsuk meg az országot programot. Ebben állami és önkormányzati együttműködéssel elkezdődött az évtizedek alatt összegyűlt illegális hulladék felszámolása. Raisz Anikó rendkívül sikeresnek ítélte a programot, amelyben 474 pályázatot támogattak, és több mint 165 ezer tonna illegálisan lerakott hulladékot sikerült felszámolni a kedvezményezettek által. A tisztakornyezet.nhkv.hu oldalon elérhető tájékoztató szerint az NHKV Zrt. a – Tisztítsuk meg az országot II. hulladékfelszámolási – pályázat megvalósításához az Energiaügyi Minisztériumtól kapott támogatást.