Környezetvédelem

A HUMDA Zöld életre valók pécsi eseményén gokartszlalom, VR-kiállítás és az elektromos mobilitás bemutatása várja az érdeklődőket

Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között - hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Mészáros Virág, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA vezetője a Zöld életre valók címet viselő esemény betétrendezvényén kiemelte: társaságuk koordinálja az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerét, a Zöld Busz Programot, amelynek keretében Pécs is több jármű beszerzésére pályázott már. Azt mondta, a HUMDA igyekszik a magyar városoknak minden segítséget megadni a zöld átállásban való eredményes munkához, a megoldások keresésében és a hagyományosnál környezetkímélőbb technológiák népszerűsítésében is támogatja a településeket. A HUMDA két hidrogénmaghajtású buszt is üzemeltet, hogy az emberek megismerhessék az új technológiát – tette hozzá. Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi önkormányzati képviselője, városházi frakcióvezetője és polgármesterjelöltje arról beszélt, a következő évek sikerének kulcsa az lesz, hogy milyen eredményesen megy végbe a zöld átállás, a zöld energiák használata, a modern technológiák hétköznapokba történő beillesztése.

Kifejtette, hogy egy város csak a magyar állammal együttműködve lehet sikeres e téren, és megjegyezte, hogy az utóbbi években nem voltak pozitív eredmények, ezért változásra van szükség. Kitért arra, hogy a sikeres zöld átálláshoz egy konkrét terv is kell, éppen ezért az elmúlt hetekben a pécsieket kérdezték meg a zöld városról és zöld jövőről, a konzultáción pedig a választ adók elsöprő többsége jelezte, hogy fenntartható és zöld városra vágyik. A vállalásaik között szerepel ezért, hogy Pécs minden egyes – helyi közösségi közlekedésben részt vevő – busza zéró emissziós legyen, hogy a kamionok elkerüljék a belvárost, és hogy több zöldterület jöjjön létre a településen – sorolta. Mivel modern ipar nélkül nincs modern nagyváros, azt kell elérni, hogy korszerű, fenntartható módon működő befektetők érkezzenek Pécsre, a város újraiparosítása lendületet vegyen, de csak a környezetvédelmi szempontok és tudatosság szem előtt tartásával – mondta. Aláhúzta: csak olyan vállalatok működését támogatják Pécsen, amelyek a legmesszemenőbbekig betartják a környezetvédelmi előírásokat, jogszabályokat.

Háber István, a PTE műszaki karának adjunktusa, a kormánypárt pécsi önkormányzati képviselőjelöltje előadásában a hidrogénnek a zöld átállásban, a szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentésében rejlő szerepéről beszélt. A hidrogén mindenhol hozzáférhető, szinte bárhol előállítható, amely – egyebek mellett – a nehéziparban, a közúti és légi közlekedésben is alkalmazható, a PTE-n pedig autókban és épületekben való alkalmazását is kutatják – mondta. Bakk Teodóra Diána, a PTE műszaki karának mérnöke arról beszélt, hogy az elektromos áram iránti egyre növekvő igény folyamatos kielégítése érdekében a jövőben egyre nagyobb arányban kell megújuló energiaforrásokat használni. Rámutatott ugyanakkor, hogy a nap- és szélenergia ingadozása miatt olyan technológiákra is szükség van, amelyekkel tisztán és folyamatosan meg lehet termelni a szükséges elektromos áramot, és annak tárolása is megoldható. A megoldási lehetőségek között van, hogy az energiát – akár rövid, akár szezonális módon – nap- és szélenergiával megtermelt energiával vízből előállított hidrogénben tárolják falvak, városrészek vagy akár utcák alkotta energiaközösségek – hívta fel a figyelmet.

A szervezők korábban a roadshow céljaként jelölték meg, hogy az a fenntartható és környezetbarát energiát a mindennapi élet részévé tegye és előmozdítsa a zöld átállást. Az eseménysorozat keretében az érdeklődők gokartszlalomban tehetik próbára tudásukat, a Road Safety parkban a közlekedésbiztonsággal ismerkedhet az egész család, illetve e-autó kiállítás is várja a látogatókat, valamint egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális “kiállítást” lehet megnézni. A technológiai bemutatón a Pécs Pláza parkolójában – egyebek mellett – a hidrogén-technológiáról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól is információkat kaphatnak a látogatók. A programokról részletesen a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet tájékozódni.