Megújuló energiaforrások

A napelemfarmok akár méztermelők lehetnek

A méhek és a napenergiás termelésben komoly összekapcsolódás is lehet, a szolárfarmokon komoly szimbiózis alakítható ki.

Sajnálatos mód az utóbbi években drasztikusan csökkent a méhpopulációk és egyéb beporzó rovarok száma a permetezőszerek és a globális klímaváltozás hatására. A Föld egyes területein már olyan kritikus a helyzet, hogy a beporzást méhek helyett mesterségesen, emberi tevékenység közbeiktatásával végzik. Számítások szerint a növények több mint háromnegyede rovarok által kerül beporzásra, így ha a beporzók végleg eltűnnének az katasztrofális hatást gyakorolna minden élőlényre, és így az emberiségre is. Kétségtelen tehát, hogy a méhfélék szerepe az élelmiszerellátásában létfontosságú.

A kártevők miatt a permetszerek használatának visszaszorítása nem tűnik járható útnak, ezért más, alternatív megoldások után kell nézni a méhek megmentése kapcsán. Ennek egyik jó gyakorlatát jelentik a napelemparkok, melyek biztonságos és vegyszermentes környezetet tudnak biztosítani a méhkaptárak számára. A napelemfarmokon, a panelek alatt elhelyezett kaptárak egyfelől a külső hatásoktól, az időjárástól védik a méheket, másfelől a naperőműveknek teret adó területek a legtöbb esetben kiváló élőhelyet biztosítanak a beporzók számára táplálékot jelentő őshonos növényfajok számára is.

A KEZDEMÉNYEZÉS HÁTTERE

Ez a fajta kezdeményezés 2010-ben indult útjára Nagy-Britanniában, mikor is a Belectric elnevezésű napelemparkok létesítésével foglalkozó vállalat elkezdett kaptárokat telepíteni napelemfarmjaira. Néhány évvel később több ország szolár vállalata is átvette az ötletet, és megindult egy globális hálózat kialakulása. Az Egyesült Államokban például több szövetségi államban is „beporzóbarát” napenergia törvényeket fogadtak el, mellyel támogatni kívánják a tájkompatibilis jövő építését.

A kezdeményezés töretlen fejlődését szolgálja, hogy a napenergia iránti kereslet folyamatosan nő, ami lehetővé teszi azt is, hogy egyre több méhbarát napelempark is létrejöjjön a közeljövőben. Egyes cégek a gondolatot tovább vitték és a kaptárakon túl a naperőművek vadvirág növénymagokat is ültettek, hogy ezzel is segítséka méhpopulációk fejlődését. A beporzóbarát napelemparkok létrehozásával nem csak két, hanem több legyet is üthetünk egy csapásra mivel:

  • a napelemfarmok biztosítják a zöld energia termelését,
  • a méhek vegyszermentes környezetben való gyűjtőmunkája is biztosított,
  • a napelemfarmok biztosította beporzó-élőhelyekkel optimalizálható a területhasználat hatékonysága,
  • a Föld (és a mezőgazdaság által termelt) növényzetének természetes beporzása fenttartható marad,
  • javulnak a kapcsolatok a mezőgazdasági termelők és a napelempark üzemeltetői között,
  • a méhek által megtermelt méz egy természetes tápanyagforrást, illetve egy plusz jövedelemforrást biztosít a napelempark tulajdonosa számára.