Öko-drive

Teljesen elektromos Mini Coopert vezet be a BMW

A nemzetközi piaci bevezetéssel egy időben, márciustól Magyarországon is megjelenik a Mini teljesen elektromos autómodellje, a Cooper SE, amelynek sajtóbemutatóját tartották Budapesten.

Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 2023-ra már 25 teljesen elektromos és plug-in hibrid meghajtást használó modell lesz a BMW-csoport kínálatában. Hozzátette: a cégcsoport 2006 óta 60 százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását. Tájékoztatása szerint az elektromos Mini minden olyat tud, amit a hagyományos meghajtású modelljeik: a prémium minőség, stílusos megjelenés és a vezetési élmény is megmaradt. Salgó András vállalati kommunikációs igazgató elmondta, hogy a Mini Cooper SE a hagyományos, háromajtós Mini Cooper alapján készült, alacsony tömegközéppontal, a dinamizmusra fókuszálva, a belsőégésű erőforrást pedig egy 184 lóerős villanymotor váltotta le. Hatótávolsága 235-270 kilométer, és 35 perc alatt 80 százalékra feltölthető az akkumulátora villámtöltővel. A legolcsóbb teljesen elektromos Mini ára 10 millió 500 ezer forinttól indul, amely az elektromos autókra kapható – jelenleg átalakuló – állami támogatással 9 millió forintos kezdő árat jelenthet. A magyarországi piacon 2019-ben összesen 1706 teljesen elektromos autót adtak el. A Datahouse adatai szerint tavaly a magyarországi újautó-piacon 157 906 személyautó kelt el, így a BMW részesedése a 3714 eladott autóval 2,35 százalékos. Miniből 424 fogyott, 157 darabbal több a 2018. évinél, a márka a piac 0,27 százalékát birtokolja.