Megújuló energiaforrások

Újabb 19 naperőművet épített az MVM

Az MVM Csoport hét projekt keretében országosan összesen 110 naperőművet épít, ebből Dél-Kelet-Magyarországon tizenkilencet telepített - hangzott el Kecskeméten a projekt záró rendezvényén.

Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. programvezetője elmondta: az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. már kilencvenhat erőművet üzembe helyezett, így ezek már a közcélú hálózatra termelik a villamosenergiát. A társaság megújuló programja keretében megépülő 110 erőmű Magyarország szén-dioxid-kibocsátását évente mintegy 100 ezer tonnával csökkenti, és összesen 110 gigawattóra villamosenergiát termel. Ez a mennyiség mintegy 50 ezer háztartás, azaz több mint 100 ezer ember éves villamosenergia-szükségletét fedezi majd – tette hozzá. A programvezető kiemelte: az MVM Csoport mindig is kiemelten kezelte az energiastratégiában megfogalmazott célokat, így a szén-dioxid- és karbonmentes villamosenergia-termelést. Ehhez kapcsolódóan a társaság 2016-ban indította el programját, amely elsősorban a megújuló energiát hasznosító erőművek létesítését tűzte ki célul. Bilinszky Péter emlékeztetett: a most záruló projekt keretében előzetesen 600 telephelyet vizsgáltak meg, és végül két darab 20 megawatt teljesítményű és 108 darab 0,5 megawatt teljesítményű fotovoltaikus erőmű telepítése mellett döntöttek. A beruházásokat részben európai uniós forrásból, részben az MVM Csoport saját forrásából valósítják meg. A programvezető elmondta: a nemzeti tulajdonú vállalatcsoport, az MVM Csoport már megkezdte a megújuló program folytatását. Ebben is a fotovoltaikus erőművek előkészítése és későbbi létesítése kap prioritást, de tervezik a biogáz, a biomassza és a geotermikus energia hasznosítását is. Balla Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. dél-kelet-magyarországi fejlesztések projektvezetője elmondta: az NKM Áramhálózati Kft. területén Cegléd, Gerendás, Hódmezővásárhely, Kecel, Kiskunhalas, Kötegyán, Jánoshalma, Mezőkovácsháza, Nagykamarás, Soltvadkert, Szegvár, Árpádhalom, Békéscsaba, Kiskunfélegyháza és Újkígyós térségében valósultak meg. Kecskeméten pedig két helyszínen négy különálló erőmű létesült. Az NKM Áramhálózati Kft. területén végrehajtott projekt eredményeként a megújuló energiaforrásból előállított energiamennyiség átlagos értéke mintegy 44 ezer gigajoullal emelkedik, az üvegházhatást okozó gázok csökkenése pedig átlagosan évi mintegy 12 ezer tonnával csökken.
A tizenkilenc 0,5 megawattos erőmű összteljesítménye 600-700 megawattóra, amely összességében egy Kiskunhalas méretű város éves energiafogyasztását tudja biztosítani. Gaál József Kecskemét alpolgármestere a rendezvényen elmondta: a Kecskeméten telepített négy napelempark is hozzájárul a város elmúlt tíz évben megnövekedett energiaigényének kiszolgálásához. Mint mondta: a környezettudatosság szellemében már dolgoznak a város 2025-ig érvényes környezetvédelmi programján, amelynek elkészítését széles körű társadalmi egyeztetésre alapozzák. Az alpolgármester kiemelte: sikerült lecserélni továbbá a közösségi közlekedésben résztvevő korszerűtlen autóbuszokat, tavaszra pedig elkészülnek a vásárolt új járművek is. A későbbi céljaik között azonban elektromos autóbuszok beszerzése is szerepel. Emlékeztetett, az elmúlt öt évben tíz intézmény tetején vagy környezetében létesítettek naperőműveket. A program folytatásaként pedig jelenleg tizenegy hasonló projektet készítenek elő – sorolta Gaál József.

Forrás: MTI / tisztajovo.hu