Öko-drive

Komló kapta a legtöbb új buszt Baranya vármegyében

Bár az új buszokból sosem elég, mindig több és több kellene, Komló igazán nem panaszkodhat.

Az utóbbi fél évben ugyanis Komló kapta a legtöbb új helyközi autóbuszt Baranya vármegyében. Komlóra 5, Pécsre 4, Siklósra 3, Szigetvárra 2, Mohácsra 2 jutott abból a 200 darab Credo Econellből, amit nyár óta szétosztottak az ország városai között, vagyis a 19 vármegyében. Baranyába összesen 16 új autóbusz került az utóbbi hat hónapban. Komló öt új autóbuszával abból a szempontból is kiemelkedő, hogy ennél nagyobb városok például Miskolc, Eger, Baja, Kecskemét, vagy Szèkesfehérvàr szintèn 5-5 járművet vehetett át. A számokból jól látszik, hogy a Volánbusz Zrt. továbbra is kiemelt figyelmet fordít a komlói helyközi flotta megújítására, fiatalítására.