Megújuló energiaforrások

Magyarország is csatlakozott a nukleáris egyezményhez

Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.

A globális nukleárisenergia teremelő kapacitást 2050-re kell megháromszoroznia az aláíró 22 országnak. Az egyezmény létrejöttét Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte – mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek. Steiner Attila emlékeztetett: a konferencián elmondott beszédében ismertette Magyarország eddig elért eredményeit. Kiemelte többek között, hogy Magyarországon 37 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, s ezen az úton szeretnénk tovább haladni.

Az államtitkár azt hangsúlyozta, hogy cél a nukleáris kapacitás további bővítése, mivel a karbonmentes energiatermelés kibocsátás jelentős forrása a nukleáris energia. A tiszta energiaellátás, amelyben a nukleáris energiának is nagy szerepe van, hozzájárul gyermekeink és bolygónk jövőjéhez is – mutatott rá. Steiner Attila elmondta: beszédében idézte a köztársasági elnök pénteki gondolatait is, amely a családok, a gyermekvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet, és párhuzamot vont a fenntartható jövő és a fenntartható demográfia között. Novák Katalin a klímacsúcson kiemelte: a bolygóért való felelősségérzet előfeltétele, hogy érezzük az élet folytatásának felelősségét is. A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak, a fenntartható jövőhöz fenntartható demográfiára van szükség. Az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciájának (COP) idén az Egyesült Arab Emírségek ad otthont. A csúcstalálkozón több mint 80 ezer küldött, köztük 140 állam- és kormányfő vesz részt.