Az idén 164 új CNG autóbusszal bővül a Volánbusz járműállománya
Az idén a Volánbusz Zrt. flottája 164 darab új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővül.
Az idén a Volánbusz Zrt. flottája 164 darab új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővül.
A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbekre is kiterjesztik a programot – közölte az innovációs és technológiai miniszter szerdán Hajdúszoboszlón.
Minden hatodik magyar váltana tisztán elektromos vagy plug-in (tölthető) hibrid meghajtású járműre, ha megtehetné, a megkérdezettek kevesebb mint 1 százaléka rendelkezik már most is környezetkímélő autóval – derült ki a Generali Biztosító reprezentatív felméréséből.
Hétfőn megnyílt a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat második szakasza.
Átadták a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító Kaposvári Közlekedési Zrt. első két elektromos autóbuszát szombaton.
Nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült a hét elejétől az új személygépkocsik gyártását a cseh Skoda Auto autógyár.
Az amerikai General Motors azt tervezi, hogy április elején újraindítja a Chevrolet Bolt elektromos járművek gyártását, és nem sokkal ezután megkezdi a kiszállítást az autókereskedőknek.
Az elmúlt időszakban két ország is beruházott az elektromosautó-akkumulátorok cseréjére épülő rendszerbe, de könnyen lehet, hogy zsákutca a technológia.
A Tesla 2018-ban adott ki olyan szoftverfrissítést, amelyben a kibocsátástesztelés üzemmód – a köztudatban fingmód – is benne volt. Elon Musknak úgy tűnik, most ezt ki kell vennie a kocsikból, méghozzá biztonsági okokra hivatkozva.
Először vesz részt hidrogén-meghajtású autóbusz a közösségi közlekedésben Magyarországon; a Zöld busz program több mint három hétig tartó mintaprojektje hasznos tapasztalatokkal szolgálhat a technológia hétköznapi felhasználhatóságáról – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Budapesten, a busz bemutatóján.