Öko-drive

350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert

A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbekre is kiterjesztik a programot - közölte az innovációs és technológiai miniszter szerdán Hajdúszoboszlón.

Palkovics László a fürdővárosban egy hónapig próbaüzemben közlekedő elektromos autóbusz bemutatásakor jelezte, eddig 60 elektromos busz esetében hirdettek eredményt, a járművek az ország különböző településein közlekednek. A tárcavezető kitért rá, hogy a kormány a gazdaság zöldítését tűzte ki célul, ennek fontos eleme a közlekedés, amely a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért felel. Döntöttek arról, hogy 2022-től a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken már nem támogatják a nem elektromos autóbuszok beszerzését. Palkovics László a zöldítést jó üzletnek nevezte, és emlékeztetett, az iparstratégia három fontos eleme, hogy legyen zöld, high-tech és magyar. Reményét fejezte ki, hogy annak a hatezer autóbusznak a többsége, amelyet még le kell cserélni az országban, már Magyarországon készülhet el. Az újjáépített magyar autóbuszgyártás képes lesz erre – tette hozzá. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár felidézte, hogy egy hónappal korábban már üzembe helyeztek Hajdúszoboszlón korszerű, de még hagyományos meghajtású autóbuszokat, de a jövőt az elektromos hajtás képviseli.

Hajdúszoboszló különleges értéke a gyógyvíz, a fürdő, az élhető környezet, ezért is fontos, hogy minden területen keressék a környezetkímélő megoldásokat. Az elektromos buszok már a 21. század értékeit képviselik – mondta Bodó Sándor. Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló független polgármestere azt mondta, az önkormányzat a fenntartható környezet jegyében dolgozik a városért. Örömmel nyugtázta, hogy néhány hétig ismerkedhetnek a helyiek az elektromos autóbusszal, de jelezte: a Volánbusz Zrt.-vel közösen pályáznak arra, hogy hosszú távon is legyenek elektromos buszok a fürdővárosban.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 2018 óta, az autóbusz-megújítási program keretében 1800 környezetbarát buszt állítottak forgalomba az országban. Ennek köszönhetően évi 10 millió literrel csökkent az üzemanyag-fogyasztás, és 30 ezer tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. A szakember hangsúlyozta, a korszerű, kényelmes autóbuszok üzembe helyezésével szeretnék elérni, hogy a vasúttal együtt valós alternatíváját nyújtsák az egyéni közlekedésnek. Weingartner Balázs, az ITM háttérintézménye, a Humda Zrt. elnök-vezérigazgatója jelezte: az elektromos buszon először Hajdúszoboszlón látható Humda Green felirattal az a céljuk, hogy minél több városba eljusson a környezettudatosságra törekvés.