napelempark

Ez lesz a világ legnagyobb napelemparkja

Ausztráliában épülő napelempark Szingapúrt fogja táplálni energiával.

MEKH: ösztönözni kell a barnamezős beruházásban megvalósuló napelemparkok építését

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) fontos célkitűzése ösztönözni a barnamezős beruházással megvalósuló naperőmű projekteket – mondta Tóth Tamás elnökhelyettes a Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a jövő! digitális konferencia panelbeszélgetésén.

Óriás napelemparkot építenek Arad megyében

Több mint ezer hektáros területen kíván napelemparkot létesíteni egy befektetői csoport Arad megyében, a magyar-román államhatár szomszédságában – közölte csütörtökön az Agerpres román hírügynökség Arad megye önkormányzatára és az érintett települések polgármestereire hivatkozva.

Elkészült hazánk legnagyobb napelemparkja

Hatalmasat lépett előre Magyarország, már ami a napelempark méreteket jelenti.

Kriptopénz jár a napelemek használatáért cserébe

Néhány évvel ezelőtt egyes szakértők úgy gondolták, hogy a kritpovaluták idővel a megújuló energia, például a napenergia világában is komoly szereplővé válnak majd.

Napelempark épül Törökszentmiklós mellett

Jövőre már áramot termel az a napelempark, melynek építését idén júliusban kezdték el a város déli területén.