Környezetvédelem

Milyen a közterület igazságos elosztása? 

Az Európai Mobilitási Hét során a bécsiek összehasonlították, mennyi hely szükséges a városban való kerékpározáshoz, gyalogláshoz és autózáshoz.

Az eredmény: az autók az utak több mint kétharmadát foglalják el. A város továbbra is a klímabarát közelekedés előmozdítására törekszik. Bécsben az összes megtett út háromnegyedét klímabarát közlekedési módokon, kerékpárral, gyalog, vagy közösségi közlekedési eszközökkel teszik meg, mindössze 26 százalékát teszi ki az autós forgalom. A személyautók ennek ellenére – a parkoló járműveket is beleértve – sokkal több helyet foglalnak a közutakon és közetereken. Míg a bicikliutak csak 1 százalékát foglalják el az útfelületeknek, az autóutak 67 százalékot.

Ez derült ki a Bécsi Mobilitási Ügynökség (Mobilitätsagentur) akciójából, ahol azonos számú résztvevő segítségével modellezték a különböző közlekedési eszközök által elfoglalt hely nagyságát. Erre a szeptember 16. és 22. között zajló Európai Mobilitási Héten került sor, aminek keretében európai városok, politikusok, vállalatok és civil szervezetek hívják fel a figyelmet a környezetbarát mobilitás fontosságára. Birgit Hebein, bécsi polgármester-helyettes és klímavédelmi városi tanácsnok az akció eredményének tükrében elmondta, az utak igazságtalanul vannak elosztva az osztrák fővárosban és a mobilitási akció világosan megmutatta, hogy ennek ellensúlyozására a klímabarát közlekedés előmozdítása a jó megoldás.

Bécs Város 2019-ben kidolgozott Smart City stratégiájának egyik célja is pont az, hogy a forgalmi és a közterületek igazságosan legyenek megosztva a közlekedők között. A túlnyomórészt autók áltak elfoglalt utakat, különös tekintettel a parkolóhelyekre, a városi lakosság igényeihez kell igazítani, mert ez az emberek és a környezet számára is előnyös. Az Okos Város koncepciója egy kényelmes, biztonságos, akadálymentes és megfizethető mobilitást tesz lehetővé mindenki számára, saját autó nélkül is.

Kép: © Mobilitätsagentur Wien