Környezetvédelem

Félmillió hektárnyi terület vált idén a tüzek martalékává Európában

Idén ez idáig mintegy félmillió hektárnyi terület vált tüzek martalékává, s a leégett területek 61 százaléka erdő, amelynek regenerálódása éveket vesz igénybe.

A tüzek több mint 90 százalékát emberi tevékenység okozza – közölte az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja az erdőtüzekről szóló jelentésében pénteken. A bizottsági közlemény kiemeli: a klímaváltozás évről évre erőteljesebben érezteti hatásait, az egyre gyakrabban jelentkező erdőtüzekkel szemben a hagyományos tűzoltó módszerek gyakran eszköztelennek bizonyulhatnak. A tűzidény hagyományosan június végén kezdődik, az idén ekkorra már mintegy 130 ezer hektárnyi területet pusztítottak el a lángok. A tűzesetek már nem csak a déli tagállamokat érintik, hanem egyre nagyobb fenyegetést jelentenek Közép- és Észak-Európa számára is – állapítja meg a kutatóközpont elemzése. Hangsúlyozza: az EU-ban a tűzvészek több mint 90 százalékát emberi tevékenység okozza, ezért a tűzvészek kockázatával kapcsolatos figyelemfelhívó és oktató kampányok kulcsfontosságúak a katasztrófák megelőzése szempontjából. A jelentés kiemeli azt is, hogy az erdőtüzek szempontjából 2019 bizonyult az egyik legrosszabbnak az elmúlt évek közül, de 2020-ban is jelentős kiterjedésű természeti területek estek a tűz áldozatául. Az uniós országok fokozottabb ellenőrzése ellenére, tavaly mintegy 340 ezer hektár égett le Európában.

A tavalyi adatokat ismertetve a jelentés közli: a legtöbb erdőtűz Romániában pusztított, őt Portugália, Spanyolország és Olaszország követi. Télen a Duna-deltában és a Pireneusokban, tavasszal pedig főként a balkáni térségben fordultak elő tűzesetek. Nyáron és ősszel leginkább a földközi-tengeri országok területei estek áldozatul. Tavaly a legnagyobb, kontrollálatlan erdőtűz az EU-n kívül, Ukrajnában, a csernobili atomreaktor közelében pusztított. A kutatók kiemelik: a nehezen fékezhető erdőtüzek nagymértékben sújtották az európai Natura 2000 hálózat védett területeit, 136 331 hektáron okoztak károkat, amely a 2020-ban leégett teljes terület mintegy 40 százalékát teszi ki. Ez némileg kisebb terület, mint 2019-ben, de meghaladta az elmúlt 9 év átlagát.

A jelentés kitér arra is, hogy a 2020-as tűzidényben több ember vesztette életét, mint 2019-ben. Spanyolországban a tüzek hat emberéletet követeltek, köztük négy tűzoltóét. A Kopernikusz katasztrófakezelési szolgáltatás térképezési modulját tavaly 17 alkalommal aktiválták, a szolgáltatást azonban 2021-ben már ennél is többször kellett igénybe venni. Az Európai Bizottság kutatóközpontjának szakemberei emlékeztetnek rá: a rescEU révén 2019-ben tűzoltórepülőgép-flottával bővítették az uniós polgári védelmi mechanizmust, amely megerősítette a tagállamok által tűzidényben igénybe vehető, segítségnyújtásra mozgósítható kapacitásokat.