Környezetvédelem

Hamarosan ismét lehet pályázni ingyen napelemekre?

A napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatban 100 százalékig vissza nem térítendő támogatás szerezhető.

Hosszú előkészületet, egyeztetést és várakozást követően 2021. december 6-án, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyével nyílt meg az a napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat, amelyben 100 százalékos támogatást szerezhetnek az alacsony jövedelmű háztartások a kiválasztott beruházásra. A programot regionális bontásban valósítják meg, az első ütem utolsó csoportja február 3-án zárult le. A csomagnak köszönhetően két projekttípus valósítható meg, tetőre telepített napelemes rendszer létesítése; illetve napelemes rendszer telepítése fűtési rendszer hőszivattyúval történő elektrifikálásával, villamosenergia-tároló beépítésével és nyílászáró cseréjével. Az első kategóriára maximum 2,9, a másodikra pedig 11,3 millió forint szerezhető, a megvalósításra a támogatói okirat hatályba lépését követően 20, valamint 26 hónap áll rendelkezésre.

A pályázás leglényegesebb kitétele, hogy az adott ingatlanban a tulajdonosok 2020-as átlagjövedelme nem haladhatja meg a 4,85 millió forintot. Érdemes kiemelni, hogy a kiírás szerint a nyugdíj, a katás és a kivás bevétel is jövedelemnek számít. Nagyon fontos továbbá, hogy a támogatás csak olyan munkákra kérhető, amelyeket a pályázati oldal vonatkozó listájában szereplő kiviteleztetőkkel végeztetnek el.
A program története nem volt zökkenőmentes, az első kiírási tervezethez, sőt az őszre elvileg véglegessé váló verzióhoz képest a mostani pályázati felhívás több lényegi pontban is eltér. Az átlagjövedelem számításának módját például több alkalommal is átalakították, de a támogatott tevékenységeket, illetve a határidőket érintően is bevezettek finomításokat. Korábban egy olyan pontrendszert is bevezettek, amely az adott háztartásban élő gyermekek száma, illetve az ingatlan földrajzi helyzete alapján alakított ki egy rangsort a sikeres pályázók között. Utólag, a program első ütemének lezárását követően úgy értékelték, hogy a pontrendszer sokakat eltántorított, ezért azt végül eltörölték.

Még nem tudni, ki mennyit nyerhet

Miután óriási érdeklődési hullám alakult ki, az első szakasz végidőpontjait némiképp kitolták, az ütem térségtől függően 2022 januárjában vagy februárjában zárult le. Ezt követően a pontrendszer eltörlése mellett arról is döntöttek, hogy megemelik a pályázat keretösszegét, illetve hogy az utolsó három fordulóját összevonják – így a program végül csak kétütemes lesz, a második, nagy szakaszban ugyanakkor nem csökkentették az elérhető forrásokat. Jelen állás szerint a pályázattal 45 ezer háztartást terveznek támogatni.

Noha az első ütem hónapokkal ezelőtt lezárult, és már márciusban elkezdték kiküldeni a megfelelésre vonatkozó értesítőket, azt még továbbra sem tudni, hogy melyik pályázó mennyi pénzt kap majd. A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint ennek oka az, hogy a programba elképesztő mennyiségű, több mint 40 ezer kérelem érkezett, a pályázatok kiértékelése, valamint a hiánypótlás feldolgozása és ellenőrzése pedig még mindig tart.

A tárca közleménye szerint mindenki fog kapni támogatást, aki jogosult arra – hogy pontosan mennyit, az még kérdéses. A döntéshozatal hosszabb, mint amire a többség számított, a csúszás viszont nem befolyásolja a programba becsatlakozók számára tartandó határidőket, azok továbbra is a támogatói okirat hatályba lépéséhez igazodnak.

Mint fentebb írtuk, a módosításoknak köszönhetően a jelenlegi potenciális pályázók köre szélesebb, mint korábban. A pontrendszer eltörlése azt is eredményezi, hogy a szegényebb régióban található ingatlanok, illetve a gyermekes háztartások már nem élveznek előnyt a többiekkel szemben. Mindez azt jelenti, hogy a második, egyben utolsó ütembe olyanok is bekapcsolódhatnak, akik az eredeti kiírás miatt nem látták értelmét a próbálkozásnak. A 100 százalékos támogatási program, illetve a korábban elindított otthontámogatási rendszer miatt jelentősen nőtt a hazai piacon a lakossági napelemek iránti érdeklődés, a magyarországi cégek többsége igen jó évet zárt. A támogatás következő fordulójára még hónapokat kell várni, a szakasz régiótól függően 2022 szeptemberében vagy októberében fog megnyílni.