Környezetvédelem

Ismét meghirdeti az Ugrás a jövőbe című kreatív pályázatot a MOME

Január 27-től lehet jelentkezni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Ugrás a jövőbe című ötletversenyére. A pályázatra 7-10. osztályos diákok terveit, elképzeléseit várják, melyben bemutatják, hogyan képzelik el a jövőt, milyen lesz szerintük a világ húsz év múlva - olvasható a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a MOME kezdeményezésének az a célja, hogy megmutassa, a tervezés egy gondolkodásmód, melyet elsajátítva bárki a jövő alakítója lehet. Az Ugrás a jövőbe kreatív pályázat idén is többek között olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy milyen lesz az élet 2043-ban; valamint hogy a mai kiskamaszok hogyan képzelik a világot 20 év múlva. A pályázat arra bíztatja a hazai és határon túli tizenéveseket, hogy osszák meg elképzeléseiket a jövőről.

A pályázatra 2022-ben 400 diák jelentkezett. Tavaly napelemgomba, bogárszedő robot és inkluzív társasjáték terve nyert, a pályázatra benyújtott pályaművek messze felülmúlták a zsűri és a szervezők előzetes várakozásait – olvasható a közleményben. Mint fogalmaztak, a pályázat nemcsak a csapatmunkára, de a designgondolkodás megismerésére is egyedülálló lehetőséget kínál. A versenyre 2-5 fős csapatokban lehet jelentkezni, a második fordulóba jutó csapatokat pedig a több hónapos intenzív felkészítőmunka során az egyetemen oktató tanárok mentorként kísérik. A legjobb pályamunkákat a második forduló végén rangos szakemberekből álló zsűri választja ki. A fődíj – a MakerBot Sketch 3D nyomtató – mellett további értékes nyereményeket kaphatnak a díjazottak.

A pályázók analóg, digitális vagy vegyes technikával készített tervekkel nevezhetnek. A versenyre regisztrált csapatok egy felkészítő programon vehetnek részt, ahol segítséget kapnak a pályamunkák elkészítéséhez – olvasható az összegzésben. A csapatok március 15-ig jelentkezhetnek a regisztrációs űrlap kitöltésével a www.ugrasajovobe.mome.hu weboldalon.