Környezetvédelem

A Nyugat-Balkán országai továbbra sem foglalkoznak a folyókban felgyülemlő szeméttel

Nem igazán foglalkoznak környezetvédelmi kérdésekkel, így a folyókban folyamatosan felgyülemlő szeméttel sem a nyugat-balkáni országok, annak ellenére, hogy az európai uniós tagságra várva ezeket a problémákat is meg kellene oldaniuk.

Az utóbbi néhány hétben számos fénykép és videófelvétel jelent meg az érintett országok vizeiről. Az Albánia, Montenegró, Szerbia és Bosznia-Hercegovina területén áthaladó Lim folyó, a Drina jobb oldali mellékfolyója rendszeresen “úszó szemétteleppé” változik – hangzott el a szerbiai közszolgálati televízió beszámolójában. A délnyugat-szerbiai Pribojnál található gátnál naponta akár 25 teherautónyi szemetet is kihalásznak. A helyi aktivisták jelentése szerint november óta mintegy húszezer köbméter hulladékot halásztak ki a folyóból.

A december végi és január eleji áradások a térség jelentős részén gondokat okoztak, ám azonfelül, hogy utakat, házakat földeket árasztottak el, felszínre hozták azt a többtonnányi szemetet is, amely rendszeresen a folyókba vagy a folyók menti illegális hulladéklerakókba kerül a Nyugat-Balkán országaiban. Az ár műanyagpalackokat, autógumikat, hordókat, háztartási gépeket, köztük hűtőszekrényeket is a felszínre hozott. A probléma évtizedek óta fennáll, az érintett országok pedig keveset tesznek a gondok megoldása érdekében. A környezetvédelemre a nyugat-balkáni államok kevés hangsúlyt fektetnek, így fordulhat elő az is, hogy – főként a fűtési szezon idején – a régió nagyvárosai a legszennyezettebbek, Belgrád és Szarajevó folyamatosan vezeti a leginkább szennyezett városok listáját.