Környezetvédelem

Német kancellár: “teljesen hibbant” dolgot művel, aki az úttestre ragasztja magát a klímavédelem jegyében

Élesen bírálta az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport németországi akcióit Olaf Scholz kancellár egy hétfői rendezvényen, szavai szerint "teljesen hibbant" dolgot művel, aki az úttestre ragasztja magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében.

A kancellár a Berlin melletti Kleinmachnow-ban egy általános iskolában tett látogatásán tanulók kérdéseire válaszolva hangsúlyozta: “teljesen rendben van”, ha valaki tüntetést szervez, demonstrál és kiáll meggyőződése mellett. Aki viszont a közfigyelem felkeltése érdekében múzeumban kiállított festményhez ragasztja magát, vagy az úttestre – hogy megbénítsa a környék forgalmát -, az valami “teljesen hibbant” dolgot művel és nem éri el a célját. Az ilyen akciók nem ösztönöznek senkit az éghajlatvédelemre vonatkozó nézetei módosítására, és mindenkinek bosszúságot okoznak – fejtette ki Olaf Scholz. Az éghajlat védelmében kifejtett személyes erőfeszítéseiről elmondta, hogy tevékenységének üvegházhatású gázkibocsátásban számolt mérlege erősen negatív, de ez a munkájából, tisztségéből adódik. Az autók például, amelyekkel közlekedik igen nehezek, mert páncélozottak, a hét végén pedig Japánban és Dél-Koreában járt hivatalos úton, és ezekbe a távoli országokba “nem tudok eljutni biciklivel” – mondta.

Az Utolsó nemzedék 2022-ben vált országszerte ismertté figyelemfelkeltő és tiltakozó akciói révén. A magukat pillanatragasztóval az úttesthez vagy közlekedési lámpánál várakozó autó kerekéhez rögzítő aktivisták akciói szinte mindennaposak Berlinben. A többi között behatoltak a berlini és a müncheni nemzetközi repülőtér zárt övezetébe is, hogy megbénítsák a forgalmat. Hamburgban a nagyváros világhírű koncertpalotájában, a Rajnai Filharmóniában a csoport két tagja a karmesteri pulpitushoz ragasztotta magát egy hangverseny közben, a Berlin melletti Potsdam ugyancsak világhírű magánmúzeumában, a Barberiniben pedig két másik tagjuk egy jelképes műkincsromboló akcióban burgonyapürével öntötte le Claude Monet szénaboglyákról készített sorozatának egyik darabját, a francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását. Az üveggel védett festményben nem esett kár.

A csoport két aktivistáját hétfőn Karlsruhéban, a szövetségi alkotmánybíróság épületénél állította elő a rendőrség. Egyikük egy ütvefúróval megpróbálta megrongálni a bejáratnál a bírósági épület funkcióját jelző feliratot. A másik aktivista ragasztóval felszerelkezve várakozott, hogy az Olaf Scholz arcképét ábrázoló maszkot viselő társa a fúróval leválasszon egy darabot a kőbe vésett feliratból. A rendőrség által megakadályozott akcióval azt akarták volna kifejezni, hogy meggyőződésük szerint Olaf Scholz és kormánya az éghajlatváltozás elleni küzdelmet elhanyagoló politikájával megsérti Németország alaptörvényét.