Környezetvédelem

Horvátországban természeti katasztrófák előrejelzésére kifejlesztett rendszert vezetnek be

Korai figyelmeztető és válságkezelő rendszer (SRUUK) bevezetését jelentette be szerdán Davor Bozinovic horvát belügyminiszter Zágrábban. Az eszköz veszélyjelzéseket küld az emberek mobiltelefonjára természeti katasztrófa esetén.

A tárcavezető kiemelte: a SRUUK szombaton lép működésbe, és próbaként mindenki értesítést kap a telefonjára. Fontos, hogy az emberek tudják: tesztelésről van szó, mert nincs más módja annak, hogy kiderüljön, működik-e rendszer – húzta alá. Rámutatott: hasonló rendszerek már léteznek a világon, a horvát pedig ezek kombinációja. A horvát hálózati tevékenységeket szabályozó ügynökséggel (HAKOM) együttműködve, valamint az EU irányelveinek megfelelően fejlesztették ki, hogy megakadályozzák az adatok jogosulatlan felhasználását – tette hozzá. Jelezte: a SRUUK egyedülálló eszköz, amely Horvátországban először mobiltelefonokon keresztül tájékoztatja gyorsan és hatékonyan a polgárokat, valamint a polgári védelem résztvevőit a fenyegetésekről, és azokról az intézkedésekről, amelyeket az emberi áldozatok és az anyagi károk csökkentése érdekében meg kell tenni.

A geolokációs (GPS) rendszeren keresztül nyomon lehet majd követni, hogy hány ember tartózkodik egy veszélyeztetett területen, ami megkönnyíti a segélyszolgálatok munkáját – magyarázta a miniszter. “Napról napra egyre gyakrabban lehetünk természeti katasztrófák tanúi. A klímaváltozás következményei az egész világon jelen vannak, így Horvátországban is” – mondta Bozinovic, hangsúlyozva a polgárok időben történő figyelmeztetésének fontosságát. A miniszter közölte: a rendszer bevezetése uniós követelmény, és az üzeneteket a Horvátország területén tartózkodó külföldiek is megkapják. A SRUUK kifejlesztése 8,3 millió euróba (1,4 milliárd forint) került, amelyhez Brüsszel 7,1 millió euróval járult hozzá. Bozinovic úgy értékelte: a korai figyelmeztető és válságkezelő rendszer hozzájárul Horvátország biztonságos turisztikai célponttá válásához is.