Környezetvédelem

Brazília élővilágát mutatja be a Természettudományi Múzeum csütörtökön nyílt kiállítása

A hatalmas erdő címmel Brazília élővilágát bemutató szabadtéri kiállítás nyílt csütörtökön Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Budapesti Brazil Nagykövetség közös rendezésében.

A kiállítást, amely Brazília élővilágán kívül kilenc fenntartható gazdálkodást szolgáló projektet is bemutat, eredetileg a genfi botanikus kertben mutatták be 2019-ben, ahol közel 175 ezren tekintették meg – mondta el a csütörtöki megnyitó ünnepségen Susan Kleebank, Brazília magyarországi nagykövete. Hozzátette: ezt követően, 2022 szeptemberében és októberében a Fővárosi Állat- és Növénykertben volt látható, ahol 80 ezer látogató tekintette meg a tablókat. A szabadtéri tárlat 30 darab nagyméretű kétoldalas tablón és a hozzájuk tartozó leírásokon keresztül olyan brazil civil társadalmi projekteket mutat be, amelyek ötvözik a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést. A projektek célja az élővilág sokféleségének megőrzése, valamint a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás – hangsúlyozta a nagykövet. Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója felidézte, hogy ez a harmadik kiállítás, amelyet a nagykövetség segítségével be tudnak mutatni a Természettudományi Múzeumban a magyar közönségnek.

Mint mondta, Dél-Amerika nagy erőfeszítéseket tesz a fenntarthatóság ügyében, hogy az ottani helyzet megváltozzon, a népességrobbanás és a gazdasági fejlődés valamilyen módon egyensúlyba kerüljön az ökológiai változásokkal. “Ez a kiállítás is arra hívja fel a figyelmet, hogy hányféleképpen lehet úgy kivenni a környezetünkből, hogy közben vissza is termeljünk” – tette hozzá. A kiállítást Bencsik János, az országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának fideszes alelnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy szem előtt kell tartanunk a meglévő erőforrások takarékos, visszafogott, de mégis az emberi közösség számára fontos használatát. Mint fogalmazott, a természeti erőforrások nemcsak azért vannak, hogy “nézegessük őket, önmagukban rácsodálkozva és dicsérve”, hanem azért is vannak, hogy a létfenntartásunkat biztosítsák. “A mértéktartás itt a kérdés, hogy valós igényeinket elégítjük-e ki vagy pedig egy mesterségesen felkorbácsolt vágy kiszolgálását kell, hogy biztosítsák” – figyelmeztetett Bencsik János, hozzátéve, a probléma oka, hogy a mai gazdaság nem a valós emberi igények kielégítésén alapul.

A megnyitón elhangzott, hogy a szabadtéri kiállítás része a Természettudományi Múzeum Múzeumok éjszakájára szervezett latin-amerikai tematikájú programjának, amelyre ecuadori és brazil táncokkal, dél-amerikai finomságokkal, pillangóházzal és négy időszaki brazil kiállítással várja a látogatókat. A programokon a múzeum szakértői bemutatják Közép- és Dél-Amerika izgalmas élővilágát, őslény- és ásványkincseit is.