Környezetvédelem

A lengyel környezetvédelmi tárca válságstábot állított fel egy csatornán történt halpusztulás miatt

Válságstábot állított fel a lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter az Odera folyót és a dél-lengyelországi Gliwice város kikötőjét összekapcsoló csatornában minap történt halpusztulás miatt - közölte szerdán Anna Moskwa tárcavezető.

A lengyel közszolgálati rádióban Anna Moskwa elmondta: a Gliwicei-csatornában idén háromszor észleltek halpusztulást, ezért válságkezelési eljárás elindításáról döntött, és kedden válságstábot állított fel. A többi között a szennyvízkibocsátás rendszerszintű szabályozását magukban foglaló intézkedések célja az aranyalga mérgező virágzásának korlátozása. A miniszter komoly figyelmeztető jelnek nevezte a halpusztulás eddig észlelt három esetét. Úgy látta: nagy a kockázata annak, hogy megismétlődik a tavalyi helyzet az Odera folyón, ahol – mint elmondta – jelenleg gyorsan emelkedik a víz hőmérséklete. Az Odera Lengyelország második leghosszabb folyója, felső szakasza a lengyel-német határt képezi. Forrása Észak-Morvaországban, Csehországban van, és a Szczecini-öbölnél a Balti-tengerbe ömlik.

A mintegy 40 kilométer hosszú Gliwicei-csatornán a hét végi napokon pusztult el összesen mintegy 820 kilogramm hal. Okaként az illetékes hatóságok az oxigénszint hirtelen csökkenését jelölték meg. Ezért megkezdték a folyam “levegőztetését”. Először tavaly július közepén történt halpusztulás az Oderán, ezt követően augusztus végéig összesen 250 tonna haltetemet halásztak ki a folyóból. Az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség februári jelentése szerint a vízmérgezést aranyalgák okozták. Ennek az algafajnak az elszaporodásához az Odera magas sótartalma is vezethetett, amely ipari szennyvíz kibocsátása miatt is növekedett a nyári időszakban.