Környezetvédelem

EM államtitkár: idén is elindul az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója

Idén tizenkettedik alkalommal, a Föld napjára időzítve, április 22-én elindul a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja - jelentette be Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára kedden, Budapesten.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Kiemelte: a kormány 2011-ben indította el a hulladékszedési akciót, hogy erősítse a környezettudatos szemléletet, népszerűsítse az önkéntességét és megelőzze az illegális hulladéklerakást. Tavaly az ország minden részén, összesen 2200 helyszínen, 1775 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a programban részt vevő családok, iskolai közösségek, civil szervezetek – emlékeztetett. A kampányban idén a vállalatokat is szeretnék megszólítani. A cégek részvételükkel a társadalmi felelősségvállalás keretében hozzájárulhatnak saját ESG követelményeik teljesítéséhez – mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy kizárólag olyan hulladék gyűjthető, amely kézzel biztonságosan szedhető és zsákban elszállítható, ez elsősorban háztartási hulladékot jelent. Építési törmelék, gyógyszer, motorolaj, elektronikai hulladék, akkumulátor, gumiabroncs nem gyűjthető, ezeket a Hulladékradar applikáción keresztül lehet bejelenteni – tette hozzá. Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával a programot koordináló NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. biztosítja a szükséges eszközöket – zsákokat, kesztyűket – valamint gondoskodik a hulladék elszállításáról – mondta Raisz Anikó. Az idei program a fenntarthatósági témahéttel párhuzamosan április 28-ig tart. Regisztrálni a szelektalok.hu weboldalon lehet április 2.-től április 15-ig – hívta fel a figyelmet az államtitkár.