Öko-drive

Ingyenes, Debrecenben az elektromos busz használata

A kormány által kezdeményezett és támogatott Zöld busz program demonstrációs szakasza Debrecenben kezdődik szeptember elsején - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn a Nagyerdőben, ahol bemutatták a mintaprojekt keretében egy hónapon át a városban közlekedő teljesen elektromos autóbuszt.

Kaderják Péter hozzátette: a kormány 56 millió forintos támogatással biztosítja, hogy az elektromos autóbuszt egy hónapon keresztül térítésmentesen próbálják ki az utasok, majd a program következő szakaszában további 800 millió forinttal támogatják az első elektromos buszok beszerzését, amelyek Debrecen flottáját is gazdagítják majd. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy Magyarország 2050-re a klímasemlegességet célozta meg, a most indult Zöld busz program azon túl, hogy fontos lépés ebben, hozzájárulhat, hogy “a hazai autóbuszgyártás dicső napjait visszahozza”.

Magyarországon is kiemelt klímapolitikai program a közlekedés zöldítése: az összes emisszió 20 százalékáért a közlekedési szektor, azon belül pedig a kibocsátások 98 százalékáért a közúti közlekedés a felelős – részletezte Kaderják Péter. Felidézte, hogy a kormány februárban bejelentette a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos része a Zöld busz program. Utóbbi keretében tízéves időtávban 36 milliárd forinttal támogatja a kormány az elektromos buszok beszerzését. Tíz éven belül minden második busz környezetbarát lesz a nagyvárosok helyi közlekedésében.

Balázs Ákos (Fidesz-KDNP), Debrecen városüzemeltetésért és környezetvédelemért felelős alpolgármestere üdvözölte, hogy a cívisváros az első állomása a zöld busz mintaprojektnek, és jelezte: az elektromos autóbusz a helyi közösségi közlekedés részeként, menetrendszerinti járatként fog közlekedni szeptemberben, azt ingyenesen használhatják az utazók. Debrecen élen jár a környezetbarát közösségi közlekedés kialakításában: 2009-ben az első nagyváros volt, amely a teljes flottát lecserélte az akkori legkorszerűbb, Euro 5-ös autóbuszokra, amivel évente mintegy 500 tonna károsanyag kibocsátással csökkent a környezeti terhelés – mondta az alpolgármester.

Balázs Ákos utalt a Debrecen 2030 város- és gazdaságfejlesztési programra, amelynek fontos célja, hogy zöldebb legyen a város. A program zászlóshajó projektje a zöld busz program, a Civaqua vízgazdálkodási program, a zöld buszvárók kialakítása, a faültetési program és egy naperőmű építése. Kossa György, az elektromos buszt üzemeltető ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a bemutatott, keddtől Debrecenben közlekedő, Németországban készült kétajtós, alacsonypadlós autóbusz egy feltöltéssel több mint kétszáz kilométert tud megtenni.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: debreceni autóbuszgyárukban mintegy 700 embert foglalkoztatnak, s hamarosan új gyártócsarnokot avatnak. Az idén egy műszakban 460 autóbuszt gyártanak, két műszakban 800-900 busz készülhet majd a debreceni üzemben. Elmondta azt is, hogy készül az új autóbuszgyár a déli ipari övezetben, ahol alternatív meghajtású autóbuszokat is fognak gyártani – jelezte a vezérigazgató.