Öko-drive

150 ezret ad az állam elektromos kerékpár vásárlásra – részletek

Ma indul 1 milliárd forintos kerettel az elektromos kerékpár pályázat.

Az első pályázati időszak november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget. Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig. Az ITM tájékoztatása szerint a kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük – ismertették.

A közleményben Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár kifejtette: az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatásával csökkenhet a kevésbé környezetkímélő közúti autóforgalom, tisztább és jobb minőségű lehet a levegő a településeken.

Hozzátette, a pályázatnak köszönhetően, a támogatott járművek számától és munkába járás során történő használat függvényében legalább évi 1600, de akár 2700 tonna üvegházhatásúgáz-kibocsátás takarítható meg, amely megfelel 275, de akár 465 háztartás évi üvegházhatású-gáz kibocsátásának. Az egészségkárosító hatás mérséklésével és a belterületi szakaszok kisebb terhelésével javul az életminőség a városokban – jegyezte meg.

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv megvalósításának fontos eleme a legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése is. A kormányzati lépések a gazdaság újraindítását, új fejlődési pályára állítását, fenntartható növekedését is szolgálják – közölte a pályázat kapcsán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Hozzátette, az új támogatási program tovább gyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi elterjedését, amelynek üteme már eddig is az európai élmezőnybe tartozott. Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be – hívta fel a figyelmet az ITM.

Hozzátették: az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül adják ki a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak.