Megújuló energiaforrások

50 százalékát az állam fizeti a napelemes rendszerének – részletek

Január 1-től lesz elérhető a használt lakásokra az otthonfelújítási program. A támogatást egy család egyszer veheti igénybe, a programba azonban egyedülálló és elvált szülők is bekapcsolódhatnak.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán, egy videóban részletezte az otthonfelújítási program részleteit és feltételeit – írja az alternativenergia.hu. Mint kiderült, a legfeljebb 3 millió forintos, a már meglévő otthonok felújítására, bővítésére, illetve korszerűsítésére felhasználható támogatás 2021. január 1-től lesz elérhető, és a költség felére vehető igénybe.

A programban csak azok vehetnek részt, akik legalább egy gyermeket nevelnek, a kormány értelmezése szerint ugyanakkor már a 12 hetes magzat, illetve a 25 éves fiatal is a gyermekek közé sorolható, ha együtt él a családdal. A támogatást házaspárok, élettársak, egyedülálló és elvált szülők egyaránt igényelhetik. A megváltozott képességű, illetve otthongondozási díjára (gyod) jogosult gyermekek esetében az életkor nem számít.

A programnak a minimum egy gyermek nevelése mellett a köztartozásmentesség, illetve a legalább egyéves folyamatos, maximum 30 nap megszakítású tb-jogviszony is követelménye. Számít a felsőoktatási jogviszony is, az utolsó 3 hónapban az álláskeresési járadék, illetve a nyugdíj mellett végzett munka.

Novák Katalin bejelentése alapján a munkadíjra és az anyagköltségre 50-50 százalékban igényelhető a támogatás, maximum tehát 1,5-1,5 millió forintos összegről van szó – a háztartás természetesen ennél kevesebbet is költhet a felújításra vagy bővítésre. A pénzt az érintett családnak kell előteremtenie, a Magyar Államkincstár utólag fizet.

Ehhez 60 napon belül be kell nyújtani a munkálatokhoz köthető számlákat, szerződéseket, az Államkincstár pedig 30 napon belül elbírálja az ügyet – a dokumentáció egyébként elektronikus formában is intézhető. A támogatást a döntést követően legfeljebb öt nap múlva utalják. A kormányhivatalok azt is ellenőrizni fogják, hogy a felújítás vagy bővítés valóban megtörtént-e, erre hat hónapjuk lesz.

Milyen típusú munkálatokra is lehet igényelni a támogatást? Novák Katalin számos kül- és beltéri munkát említett, többek között a fűtés korszerűsítését, a szigetelés javítását, a nyílászárócserét, a tetőfelújítást, a festést- és mázolást, bizonyos asztalosmunkákat, illetve a napelemes rendszerek telepítését is.