Mire használhatom a hőszivattyút?
A hőszivattyú könnyen telepíthető, használatával pedig sokat spórolhatunk a rezsin.
A hőszivattyú könnyen telepíthető, használatával pedig sokat spórolhatunk a rezsin.
Az Európai Bizottság a gázkereslet uniós szintű, összehangolt csökkentéséről szóló sürgősségi jogszabály meghosszabbítását javasolja egy évvel az ellátásbiztonság és az árstabilitás garantálása érdekében – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
A világ népességének fele, azaz ötmilliárd ember 2050-re vízhiányos területen fog élni, és ez nemcsak a lakosság, hanem a mezőgazdaság, valamint az ipar szempontjából is gondot jelent – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Budapesten, középiskolásoknak tartott előadásán.
Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok. Sőt, a technológia más szektorok fogyasztásának és kibocsátásának csökkentését is felgyorsíthatja – állapítja meg az Ericsson legfrissebb kutatása.
A HRP Europe Kft. napelemeket is forgalmaz, a Risen Energynek egyenesen a legnagyobb disztribútora itthon.
A horvát parlament pénteken további intézkedéseket hozott a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére, meghosszabbította a gáz és egyes energiatermékek áfájának csökkentését és eltörölte a nyugdíjasok egészségbiztosítási többletjárulékát – közölte a horvát közszolgálati televízió.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a közös kötelezettségvállalási rendelet felülvizsgált szabályait, amelyek a közúti közlekedés, az épületek fűtése, a mezőgazdaság, a kis ipari létesítmények és a hulladékgazdálkodás révén a légkörbe jutó üvegházhatású gázok (ÜHG) mennyiségének éves csökkentésére kötelez minden tagállamot – tájékoztatott az uniós parlament kedden.
Az Európai Parlament elfogadta azt az új rendeletet, amely új célértékeket vezet be, egyebek mellett 2030-ra a vállaltnál 15 százalékkal nagyobb arányú szén-dioxid-elnyelést irányoz elő a gáz hosszú távú megkötésére és légkörből való kivonására – tájékoztatott az uniós parlement kedden.
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
Telefonos applikációval bővült a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisa, amely így még egyszerűbbé teszi a lakosság számára a megfigyelésen alapuló adatszolgáltatást.