Technika

Nagykanizsa nem adja állami tulajdonba a víziközmű-szolgáltatóját

Nem adja állami tulajdonba Nagykanizsa a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.-t, az emelkedő energiaköltségek miatt pedig intézményi takarékossági terveket fogadott el a város közgyűlése kedden, soron kívüli ülésén.

A város közgyűlésében egyfős többséggel rendelkező Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója nem támogatta azt a polgármesteri előterjesztést, amely lehetővé tette volna, hogy az állam tulajdonhoz jusson a több mint száz településen szolgáltató víziközműcégben. Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) és a kormánypárti frakció érvelése szerint most is veszteségesen működik a társaság, amelynek az emelkedő energiaárak miatt a jövőben még nagyobb lehet a hiánya. Az ÉVE képviselői ugyanakkor azt hangsúlyozták – és ezt végül az önkormányzati határozatban is megfogalmazták – hogy a kormány “felelőtlen döntései” miatt szenvedett el hárommilliárd forintos veszteséget a nagykanizsai vízmű. Szintén hosszas vita alakult ki a várost az emelkedő energiaárak miatt érintő takarékossági javaslatokról. Balogh László felhívta a figyelmet arra, hogy 622 millió forintos hiányt kellene valamiképpen pótolni. A polgármester előterjesztése egyebek mellett a városi televízió és újság, továbbá a városfejlesztő önkormányzati cég megszüntetését, valamint az önkormányzati társaságoknak szánt támogatások visszafogását és cégek összevonását tartalmazta, ezeket azonban az ÉVE frakciójának többségi szavazatával elvetették. Elfogadták ugyanakkor, hogy szüneteltetik a kulturális intézményi szerepet betöltő Medgyaszay Ház működését, csökkentik az intézmények és a városháza energia- és egyéb költségeit, és jövő évre halasztják a Volánbusznak veszteségfinanszírozás miatt járó több mint 180 millió forint kifizetését. Az ÉVE frakciójának javaslataként végül a többség azt is megszavazta, hogy csökkentik a városháza álláshelyeinek számát 120-ról 114-re, valamint megszüntetik a polgármesteri kabinetet, a feladatait más szervezeti egységek vennék át. A kormányoldali képviselők törvénysértőnek tartották ezt az előterjesztést, a polgármester pedig a szavazás után vétót emelt a döntés ellen.

 

mti