Uncategorized

A szokásosnál jóval melegebb év volt 2020 Magyarországon

Az 1981-2010-es időszak átlagánál 1,2 Celsius-fokkal volt melegebb a múlt év, ezzel az 1901-től vezetett hőmérsékleti rangsorban (a 2000-es év mellé) a hatodik helyre került.

“A 2020-as év hazai hőmérsékleti viszonyai tehát jól illeszkednek a globálisan melegedő trendbe” – hangsúlyozták. Kifejtették: 2020 időjárását enyhe évkezdet, aszályos és egyben fagyos tavasz, szélsőséges csapadékeloszlású nyár és ősz, majd enyhe december jellemezte. A 2020-as tél a harmadik legmelegebb, míg a tavasz a harmadik legszárazabb lett az 1901-gyel kezdődő rangsorban.

A 2020-as év átlag körüli hőmérsékletű, de igen száraz januárral kezdődött, majd februárban tavasziasan enyhe és szeles időjárás uralkodott. Február elején néhány napig csaknem tíz fokkal melegebb volt, mint a sokévi átlag. Drávaszabolcson február 2-án 18,2 fokig emelkedett a hőmérséklet így megdőlt a napi melegrekord. Március második felében országszerte többször komoly fagyok fordultak elő. Március 24-én a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, síkvidéken is összefüggő hóréteg alakult ki. 2020-ban a legnagyobb hóvastagságot, 28 centimétert, március 25-én a Baranya megyei Máza községben mérték.

Április első három napján is országszerte fagyott, ekkor országos napi minimumhőmérsékleti rekordok dőltek meg. Áprilisban a szokásos csapadék kevesebb mint harmada, májusban pedig alig több mint fele hullott, a harmadik legszárazabb tavasz volt a tavalyi. Az aszály és a fagyos idő jelentős károkat okozott a korán fejlődésnek indult gyümölcsösökben. Csak a május volt hidegebb a sokévi átlagnál 2020-ban, csaknem 2 fokkal.

A nyár csapadékos, meleg, de nem túl forró volt, jelentős hőhullám nem is volt. 2020-ban a legmagasabb hőmérsékletet augusztus 30-án mérték: Mezőkovácsházán 37,4 fokot rögzített az automata. Országosan június közepe és vége, július 17-26., augusztus 3-5. és augusztus közepe voltak a legcsapadékosabb időszakok. Jellemzően heves zivatargócokból, szélsőséges területi eloszlásban érkezett a csapadék.
A nyár legcsapadékosabb napja július 24. volt, amikor Vése állomáson özönvízszerű eső hullott, 178 milliméterrel meg is dőlt a napi csapadékrekord, emellett a délnyugati országrészben is több állomáson mértek több 100 milliméternyi csapadékot azon a napon.

Celldömölkön augusztus 17-én zúdult le egy nap alatt a havi összeg több mint 60 százaléka, ami új napi rekordot is jelentett. Az ősz még nyárias idővel indult, de szeptember végétől változékonyabbra és hűvösebbre fordult az idő. A sok csapadék hatására több vízfolyáson is árhullám alakult ki. Október közepén a Mátrában már havazott.

A meteorológiai szolgálat kiemelte: 2020-ban a csapadék éven belüli eloszlása hosszabb-rövidebb időszakra jelentősen eltért a szokásostól, ami a régió szélsőségesebbé váló csapadékellátottságára utal. “Az éghajlatváltozás miatt különösen fontos az éghajlat állapotának folyamatos nyomon követése, ez a sikeres alkalmazkodási folyamat alapja is egyben” – szögezték le.