Környezetvédelem

Ha gyermeket nevel könnyebben juthat napelem támogatáshoz – részletek

A gyermekek száma és a ház földrajzi elhelyezkedése is számít a támogatás elnyerésénél.

December 6-án nyílt meg a legújabb hazai napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat, és azóta már minden megyében elérhető. A programot regionális bontásban valósítják meg: először Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyéből lehet pályázni; majd december 13-án, 20-án, illetve 27-én került sorra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye; Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; valamint Budapest és Pest megye. A csomaggal az élhet, akinek a felújítandó ingatlanban legalább résztulajdonjoga van. A 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást jövedelmi feltételhez kötik: a programba olyan otthonokkal lehet bekapcsolódni, ahol a keresettel bíró tulajdonosok 2020. évi átlagjövedelme 0 és 4,85 millió forint közé esik. Érdemes kiemelni, hogy a kalkulációnál a nyugdíj, valamint a katás vagy kivás bevétel is jövedelemnek számít.

A konstrukcióhoz emellett egy pontrendszer is tartozik, ami a források elosztását segítő rangsorolás alapja. Az igénylők a háztartásban élő gyermekek száma, valamint az ingatlan földrajzi elhelyezkedése után 1-4, illetve 1-3 pontot kaphatnak, így maximálisan 2 vagy 7 pont gyűjthető össze. A pályázat révén tetőre telepített, saját fogyasztásra használható napelem szerezhető be; illetve tetőn létesített napelemes beruházás, fűtési rendszer hőszivattyúval történő elektrifikálása, villamosenergia-tároló beépítése és nyílászáró-csere valósítható meg. Előbbire legfeljebb bruttó 2,9 millió; utóbbira pedig maximum 11,3 millió forint kapható. A programban a munkadíjtól az anyagköltségen át a tervezési folyamatokig rengeteg részfeladat elszámolható, fontos viszont, hogy csak tetőre telepíthető napelemeket támogatnak. Saját kivitelezésű munkák, illetve saját beszerzésű anyagok után nem jár pénz.

Pályázni csakis elektronikusan lehet, a projekt pedig olyan kivitelezőkkel valósítható meg, amelyek szerepelnek a program oldalának vonatkozó listájában. A beruházástól függően a támogatás megszerzését követően 12-18 hónap áll rendelkezésre a munkálatokra, az új rendszert pedig legalább három évig fenn kell tartani. A támogatással előreláthatóan több tízezer háztartás fog élni. A piaci szereplők már most érzik a megnövekedett érdeklődést, amely a pályázat megindulásával csak tovább fokozódik majd.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatok beadási határideje húsz nappal meghosszabbodik, így az első szakasz (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosai) számára január 16-án 18:00 órára, a második szakasz (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai) számára január 23-án 18:00 órára, a hétfőn megnyílt harmadik szakasz (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai) számára január 30-án 18:00 órára módosul. A negyedik, utolsó szakasz december 27-én 17:00 órától indul majd Budapest és Pest megye lakói számára, ők február 6-án 18:00 óráig nyújthatnak be pályázatot – ismertetik a közleményben.