Környezetvédelem

A finn fejlesztés felgyorsítja a napelemek telepítését

A Construma nemzetközi építőipari kiállításon a Rauli, finn cég termékével is találkozhattunk.

Az otthoni napelemes beruházásoktól sokan azért ódzkodnak, mert a lassú felszerelés miatt a telepítés esetenként igencsak elhúzódhat. Ma már szerencsére vannak olyan megoldások, amelyek jelentősen felgyorsíthatják a folyamatot, és ezek közül több Magyarországon is elérhető. Szerdán nyílt meg a 40. Construma nemzetközi építőipari szakkiállítás Budapesten, a Hungexpóban – írja az MTI.  Gyutai Csaba építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos megnyitó beszédében az ágazat hazai helyzetéről beszélt, mint elmondta, a 2020-as visszaesés után gyors visszapattanás jellemezte a tavalyi évet. Véleménye szerint az eredmények tükrében a magyar építőipar továbbra is a magyar gazdaság húzóágazata lesz, igaz, nehézségek is várhatóak. 2022-ben például a háború következtében fel kell készülni bizonyos alapanyagok, különösen a fém és az acél termékek hiányára. A Construma kiállítás a szakma és a nagyközönség számára is nyitott. A rendezvény szakmai része elsősorban a szerdától péntekig tartó időszakban zajlott, a nagyközönség tagjait szombaton és vasárnap várták.

kép forrása: raulibrackets.fi

A rendezvényen rengeteg hazai és külföldi céggel lehetett találkozni, köztük a Rauli napelemes tartószerkezeteket gyártó vállalat magyarországi képviselőjével, a Profi Tető Kft.-vel. A finn termékeket a magyar cég Profi Greentech divíziója értékesíti Közép- és Kelet-Európában. Bár a napsütötte órák száma alapján azt hihetnénk, hogy Finnország nem éppen a napelemek hazája, a piac nagyon gyorsan bővül, ami kedvez a helyi cégeknek és az innovációnak. A Rauli itthon, a Profi Greentechnél elérhető terméke a Rauli Full Black rögzítési rendszer, amelyet a hatékony és gyors telepítésre terveztek. Az Easyclick megoldásnak köszönhetően a teleszkópos sínek szerszámok nélkül felszerelhetőek, a technológiával két ember hét óra alatt akár 110 napelemes panelt is rögzíthet.

A rendszer még az észak-európai extrém időjárásnak is ellenáll, komoly szél- és hóterhelési képességgel bír. A termék rendkívül strapabíró, nem is igazán meglepő, hogy 30 év garanciával kapható.