Környezetvédelem

Jó hír a cégeknek, júliustól energiahatékonysági fejlesztésekre kaphatnak támogatott hitelt

A júliusban induló Széchényi MAX program nagy segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ugyanis a piacinál kedvezőbb kamatozású finanszírozást biztosít - közölte az Erste Bank az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint az államilag támogatott hitel a következő hónapok egyik alapvető termékévé válhat, a mikrovállalkozások számára teljesen ki tudja váltani a Széchenyi GO konstrukciót. A Széchényi MAX program keretében a cégek várhatóan beruházási, forgóeszköz-finanszírozási célokra, például energiahatékonysági fejlesztésekre, a termelési hatékonyság növelésére, valamint kapacitásbővítésekre vesznek fel hiteleket – vélik az Erste szakértői. A pénzintézet arra számít, hogy az utóbbi hónapokban előrehozott és felpörgött kereslet miatt ugyanakkor a következő hónapokban várhatóan csökken majd a finanszírozási igény, a harmadik negyedévben akár jelentősebb visszaesésre is lehet számítani. Szeptembertől azonban újra beindul a kereslet, és október-novemberre megugorhat a mikrovállalkozások hiteligénye. A Széchenyi GO keretében a pénzintézet idén több mint 29 milliárd forint értékben kötött finanszírozási szerződést; a korábbi években a Széchenyi Kártya Programban a kkv-k számára biztosított összes forrás 25,5 milliárd forint volt a banknál – ismertették. A Széchenyi kártya programot koordináló KAVOSZ Zrt. korábban arról tájékoztatott, hogy a Széchenyi kártya program MAX hiteltermékeinek a kamata 0,5-3,5 százalék között lesz, azaz jóval elmaradnak a piacon jellemző 10 százalék feletti kamatoktól.