Környezetvédelem

Jó hír annak, aki még idén napelemet telepítene, 3 millió forintra pályázhat

Az otthonfelújítási program december végéig még elérhető, amely keretében akár napelemes rendszert is telepíthetünk.

0 forintos rezsiszámla, napelemes rendszerrel. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

A rezsicsökkentés részbeni eltörlésének hatására, az utóbbi időszakban valóságos roham alakult ki a hazai napelemes piacon – számol be a G7. A cégek az elmúlt időszakban eleve meglehetősen leterheltek voltak, most viszont még nehezebbé vált az igények kielégítése. Ezzel párhuzamosan fut az otthonfelújítási program, melynek lényege dióhéjban a következő: a gyermekes családok legfeljebb a beruházás 50 százalékát, maximum 3 millió forintot kaphatnak vissza a különböző felújítási munkálatok után. Mivel a pályázat keretében napelemtelepítés is elszámolható, a program önmagában fellendülést hozott a piacon. A támogatás csak teljesen befejezett felújítást követően, a számlák benyújtásával kapható meg, igényelni legkésőbb az utolsó számla kiállítását követő 60. napon lehet. A program december 31-én ér véget, a határidő vészesen közeleg.

A telepítéseket jelentősen lassítja, hogy az inverterek jelenleg globális hiánycikknek számítanak. Mivel a szolgáltatók gyakorlatilag nem is magukra a panelekre, hanem erre a berendezésre adják ki az engedélyeket, a rendszerek csatlakoztatása drasztikusan lassult az utóbbi időkben. A hazai vállalkozások korábban is éltek azzal a törvényes gyakorlattal, hogy az invertert leszámítva mindent kiépítettek, majd később, az eszköz megérkezésekor vitték azt ki az ügyfélhez. Ezeket a projekteket az inverter telepítésekor jelentették készre. A mostani hiány miatt azonban a cégek többsége már nem tudja garantálni, hogy a rendszert még 2022-ben befejezik, ez pedig az ügyfelek számára azzal jár, hogy elesnek az otthonfelújítási támogatástól.

A G7 információi alapján emiatt a piac elkezdett a szürke zónába csúszni: egyre többször, szabálytalanul már inverter nélkül készre jelentik a projekteket. A kivitelezésnél akár fel is szerelhetnek egy átmeneti invertert, amelyet a bejelentés után tovább is visznek azt a következő ügyfélhez. Ily módon maga a rendszer nem működik, támogatás ugyanakkor igényelhető utána. A lap a Magyar Államkincstárat is megkereste az ügyben, választ viszont egyelőre nem kaptak. A vonatkozó tájékozatóból az mindenesetre kiderül, hogy a támogatás folyósítása után 180 napig helyszínen ellenőrizhetik a felújítás elemeit. Szabálytalanság esetén a kért összeget kamattal növelve visszafizettetik. Az ügyfél szemszögéből ez azt jelenti, hogy csak a kamat összegét kockáztatja, hiszen máskülönben eleve elesne a támogatástól. A másik oldalon ezzel szemben komoly nyereséget hozhatnak a vándorinverterek. Érdemes azt is kiemelni, hogy átmeneti invertert adott esetben gyorsan, az ellenőrzés előtt is be lehet szerelni, így nem is biztos, hogy kiderül a visszaélés.